Ciprasz enyhítette a trojkával szembeni elutasító álláspontját


Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök enyhítette kormányának az országnak hitelező trojkával szembeni elutasító álláspontját, ígéretet tett arra, hogy Görögország visszafizeti adósságát. Erről egy meg nem nevezett görög kormánytisztviselő számolt be szombat este hírügynökségeknek. Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter pénteken jelentette be, hogy Görögország kész lemondani a nemzetközi segélycsomag februárban esedékes több mint hétmilliárd eurós következő részletéről, viszont a továbbiakban nem akar együttműködni a hitelező trojka, a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Unió képviselőivel. Erre reagálva német politikusok a görög adósság elengedése ellen foglaltak állást hét végi sajtónyilatkozataikban. Ciprasz még péntek este felhívta telefonon Mario Draghit, az Európai Központi Bank elnökét, és biztosította afelől, hogy Görögország megállapodást akar – mondta a névtelen nyilatkozó. “A beszélgetés jó hangulatú volt, és megerősítette, hogy van hajlandóság egy mind Görögországnak, mind Európának előnyös megoldás megtalálására.” Ciprasz ezenkívül beszélt Jeroen Dijsselbloemmel, az eurózóna pénzügyminiszteri csoportjának az elnökével, aki előtte Athénban tárgyalt – mondta az illető. Dijsselbloem megnyugtatta Cipraszt, hogy a kisebb feszültségek ellenére a tárgyalás folytatódik.

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök (j) és Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport elnöke tárgyal Athénban 2015. január 30-án. (MTI/EPA/Pool/Petrosz Jannakurisz)
Dijsselbloem pénteken Athénból távozóban elmondta: az új görög kormány vezetőit arra intette, tartsák be a Görögország és az euróövezet megállapodásában vállalt kötelezettségeket. Óvott az egyoldalú lépésektől, mondván, fontos, hogy az eddig elért eredmények ne váljanak köddé. Leszögezte, hogy az eurócsoport kész támogatni Görögországot, amennyiben Görögország betartja ígéreteit. Csípősen annyit válaszolt az új görög pénzügyminiszter azon javaslatára, hogy rendezzenek nemzetközi konferenciát a görög adósságról, hogy az már létezik, “úgy hívják, eurócsoport”. Az eurócsoport elnökével tartott megbeszélés az első volt a Jánisz Varufakiszra váró sorozatból. A görög pénzügyminiszter Londonba, Párizsba és Rómába utazik, és ezt az utat valamivel előbbre hozták az eredetileg tervezettnél. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk