Cohn-Benditet kitüntették, de a múltja tovább kísérti


Rangos német elismeréssel tüntették ki szombaton Daniel Cohn-Benditet, ugyanakkor a Theodor Heuss-díj stuttgarti díjátadó ünnepségének helyszíne előtt demonstrálók tiltakoztak a német-francia európai parlamenti képviselő kitüntetése ellen. A politikai kultúra fejlesztésének támogatására 1964-ben létrehozott, pártoktól független Theodor Heuss Alapítvány elnöksége és kuratóriuma a szervezet honlapján olvasható közlemény szerint a demokrácia megújításáért végzett munkájáért ítélte oda Daniel Cohn-Benditnek a díjat, amellyel korábban többek között Václav Havel néhai cseh államfőt és Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminisztert tüntették ki. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a német Szabad Demokrata Párt (FDP) baden-württembergi tartományi szervezete bojkottálta a díjátadót, előzőleg pedig arra szólították fel az alapítványt, hogy ne tüntettessék ki az Európai Parlament zöldpárti képviselőcsoportjának társelnökét. Peter Hauk, a CDU tartományi parlamenti frakciójának vezetője a Süddeutsche Zeitung című lap szombati beszámolója szerint azzal indokolta a felszólítást, hogy “egy pedofil” nem érdemes a díjra, amely az első nyugatnémet államfő, az FDP-s Theodor Heuss nevét viseli. Peter Hauk a Daniel Cohn-Bendit kitüntetése ellen tartott tüntetésen is részt vett. A demonstráción a CDU ifjúsági tagozatának és egy gyermekvédő civil szervezetnek nagyjából 70 képviselője jelent meg. A pedofília vádja Daniel Cohn-Bendit 1975-ben megjelent Le grand bazar (A nagy bazár) című könyvének egyes mondatain, és egy 1982-ben sugárzott francia tévéműsorban tett kijelentésein alapul. A 68 éves politikus több alkalommal elhatárolódott a gyermekkori szexualitásról a beszélgetős műsorban tett megjegyzéseitől, és huszonéves korában írt könyvének vonatkozó, kiskorúakkal létesített szexuális kapcsolatra utaló részétől, hangsúlyozva, hogy az nem tényeket tartalmazó leírás, hanem csupán rossz minőségű irodalmi szöveg. A kijelentések körüli vita azt követően éledt fel újra, hogy az alapítvány az év elején felkérte Andreas Vosskuhlét, a német alkotmánybíróság elnökét a díjazottat méltató beszéd megtartására, ezt pedig Andreas Vosskuhle azzal az indoklással hárította el, hogy a látszatát is el akarja kerülni annak, hogy egyetért Daniel Cohn-Bendit “nem problémamentes” megnyilvánulásaival. A díjazott a kitüntetést megköszönő beszédében ismét elhatárolódott vitatott kijelentéseitől, és hangsúlyozta, hogy soha nem fajtalankodott gyerekekkel. “Bíráljatok akár a halálomig azért, amit írtam, de ne üldözettek olyasmiért, amit soha nem követtem el” – mondta Daniel Cohn-Bendit. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk