Elemző: a migrációs válság félrekezelése miatt lesznek előrehozott választások Ausztriában


Elsősorban a migrációs válság félrekezelése okozta azt a helyzetet, hogy októberben előrehozott választásokat tartanak Ausztriában – jelentette ki az Alapjogokért Központ elemzője hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.

Törcsi Péter közölte: a helyzet nem csupán Magyarország számára, hanem az osztrák választóknak is elfogadhatatlan volt, akik “piros lapot mutattak” és így lemondásra kényszerítették a korábbi szociáldemokrata osztrák kancellárt, Werner Faymannt.

Egyelőre a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az időközben a néppárt (ÖVP) elnökévé választott Sebastian Kurz népszerűsége miatt az ÖVP nyerheti meg a választásokat, ám az arányos választási rendszer miatt koalícióra kényszerülhet – tette hozzá.

Az elemző hangsúlyozta, a korábban együtt kormányzó néppárt és a szociáldemokraták (SPÖ) viszonya időközben annyira megromlott, hogy nem elképzelhetetlen egy ÖVP-szabadságpárti (FPÖ) koalíció.

Kitért arra, a migrációs válság erodáló hatása abból is kitűnt, hogy a köztársaságielnök-választáson a hagyományos pártok – ÖVP, SPÖ – nem jutottak be a második fordulóba.

Végül Alexander Van der Bellen zöldpárti jelöltet választották államfővé. Ő korábban úgy nyilatkozott, hogy semmiképpen nem adna kormányalakítási megbízást az általa szélsőjobboldalinak tartott FPÖ-nek, ám azóta puhult az ezzel kapcsolatos véleménye – mondta Törcsi Péter.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk