Emmanuel Macron lett Franciaország új elnöke


A centrista Emmanuel Macron nyerte meg vasárnap a francia elnökválasztás második fordulóját a szavazatok 65,5-66,1 százalékával, míg a radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltje, Marine Le Pen a voksok megközelítőleg 33,9-34,5 százalékát szerezhette meg az urnazárás után közölt exit poll eredményei szerint.

Európa-szerte fokozott érdeklődés követte a franciaországi voksolást, hiszen az ötödik köztársaság megalapítása óta – csaknem 60 éve – ez volt az első alkalom, hogy egyik nagyobb jobbközép vagy balközép párt jelöltje sem jutott be az elnökválasztás második fordulójába.

A 39 éves Emmanuel Macron egy éve hozta létre a magát a hagyományos jobb- és baloldali pártok fölé helyező En Marche! (Indulás!) nevű politikai mozgalmát.

“A francia nép Emmanuel Macront választotta meg az ország új elnökének” – jelentette be Bernard Cazeneuve francia miniszterelnök vasárnap este pár perccel az urnazárás és az exit poll eredményeinek közzététele után.

A kormányfő közleményében hangsúlyozta: az eredmény “azoknak a választóknak a tisztánlátásáról tanúskodik, akik elutasították a szélsőjobboldal szörnyű tervét”.

Richard Ferrand, a győztes jelölt En Marche! (Indulás!) nevű politikai mozgalmának főtitkára közölte: Macron ragaszkodni fog ahhoz az ígéretéhez, hogy egységet teremt és megújítja a francia politikai rendszert.

Le Pen elismerte vereségét

Marine Le Pen telefonon gratulált Emmanuel Macronnak a francia elnökválasztás vasárnapi második fordulójában aratott győzelméhez – jelentette be maga a radikális jobboldali jelölt vasárnap este.

Merkel gratulált Macronnak

Twitter-üzenetben gratulált Emmanuel Macron választási győzelméhez vasárnap este Angela Merkel német kancellár.

“Az Ön győzelme az erős és egyesült Európa, a francia-német barátság győzelme” – hangsúlyozta a német kancellár üzenetében, amelyet szóvivője ismertetett.

A francia elnökválasztás második fordulója előtti kampányban Angela Merkel mindvégig a centrista Emmanuel Macront támogatta a radikális jobboldali Marine Le Pennel szemben.

Juncker: a franciák az európai jövőt választották

“Boldog vagyok, hogy a franciák az európai jövőt választották” – közölte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetében vasárnap este

A bizottsági elnök hozzátette: együtt Európáért!

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk