Észak-Atlanti Tanács – Rasmussen: megállapodás a kapcsolt erők több eleméről


A NATO-tagállamok védelmi minisztereinek sikerült megállapodniuk az úgynevezett kapcsolt erők kezdeményezés több kulcseleméről – közölte kedd este Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár a tagországok védelmi minisztereinek megbeszéléseit követően. A kezdeményezés célja, hogy a tagállamok a több mint egy évtizedes afganisztáni közös munka végeztével is képesek legyenek magas szinten tartani katonai együttműködési képességüket. A dán politikus szerint a szervezet szakértői a NATO-csúcs előtt nekiállnak, hogy ennek koncepcióját mielőbb végleges formába lehessen önteni. Rasmussen azt is bejelentette, hogy 2015-ben nagyszabású NATO-hadgyakorlat lesz, amelynek helyszínéül Spanyolország, Olaszország és Portugália is felajánlkozott, 2016-tól pedig Rasmussen szerint rendszeressé válnak az ilyen gyakorlatok. A napirend egyik kiemelt eleméről, a kibervédelemről Rasmussen egyértelműen kijelentette: a NATO elsődleges feladata, hogy a saját informatikai rendszereit megvédje, és az ilyen képességek kifejlesztésében a tagállamoknak is segítséget nyújtson. “A kibervédelem nemzeti hatáskör” – szögezte le Rasmussen. Sajtótájékoztatóján a NATO főtitkára az amerikaiak által vezetett rakétavédelmi programról is beszélt, mondván: a miniszterek áttekintették az euro-atlanti térségen kívülről érkező rakétatámadások elleni védekezés lehetőségeit. Rasmussen azt is megemlítette, hogy Romániában legkésőbb október végéig megkezdődik az Aegis-rendszer kiépítése. “A ma felvetődött kérdések mind létfontosságúak ahhoz, hogy a NATO szavatolni tudja a biztonságos jövőt” – szögezte le sajtónyilatkozata végén Anders Fogh Rasmussen. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk