Észak-Koreának hidrogénbombája lehet


Kim Dzsong Un észak-koreai vezető az eddigi phenjani közléseknél egyértelműbben utalt arra, hogy a távol-keleti kommunista diktatúrának hidrogénbombája is van. A KCNA észak-koreai hírügynökség csütörtökön idézte az egyik katonai létesítményben helyszíni szemlét tartó Kim Dzsong Un szavait, amelyek szerint az ország immár “olyan nukleáris hatalom, amely akár A bombát, akár H bombát képes robbantani, hogy hiteles módon megvédje szuverenitását”. Észak-Korea eddig három kísérleti atomrobbantást hajtott végre, 2006-ban, 2009-ben, illetve 2013-ban. Ezek nyomán nemzetközi szankciók sorával kénytelen szembenézni.

Az atommaghasadás elvén alapuló atombombánál sokkalta pusztítóbb erejű a hidrogénbomba, amely a magfúzió elvén alapul. Phenjan korábban már tett olyan utalásokat, hogy rendelkezik az atombombánál erősebb fegyverrel, de Kim Dzsong Un mostani szavai ennél közvetlenebb módon utalnak a hidrogénbombára. A phenjani rezsim rendszeresen tesz olyan kijelentéseket a nukleáris fegyverkezés terén elért képességeivel kapcsolatban, amelyek ellenőrizhetetlenek. Egyebek közt azt állítja, hogy atomfegyvereivel képes elérni az Egyesült Államok területét, ezt azonban a szakértők többsége egyelőre kizártnak tartja. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk