Ezrek halhattak éhen Észak-Koreában


Akár több ezer ember is éhen halhatott tavaly Észak-Korea legjelentősebb gabonatermesztő vidékén, miközben az ország több tömegrendezvényen is megünnepelte az országalapító Kim Ir Szen születésének századik évfordulóját – jelentette csütörtökön egy japán hírügynökség. Dél-koreai szakértők szerint egyelőre lehetetlen ellenőrizni a jelentés hitelességét, de az észak-koreaiakat gyakran sújtja éhínség. Az ENSZ egy 2011-es elemzése bebizonyította, hogy az észak-koreai gyerekek harmada alultáplált volt akkor. A Rimjin-gang/ASIAPRESS hírügynökség saját titkos tudósítóinak jelentésére, észak-koreai disszidensek elbeszélésére és Észak-Koreában járt más emberek beszámolójára támaszkodva megállapította, hogy 2012 januárja és májusa között éhínség volt Észak- és Dél-Hvange tartományokban. Főleg e két tartományból látják el élelmiszerrel a hadsereget és a városok lakosságát. Földművesek elmondták, hogy az egyik falu hatvanfős munkabrigádjának “körülbelül egytizede” meghalt. Egy másik beszámoló szerint minden ezer emberből meghalt harminc. Ez éppen harmincszorosa annak, ahányan éhen halnak egy átlagos évben – tették hozzá. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk