Ferenc pápa beszéde VI. Pál pápa boldoggá avatásán


Az egyház és társadalom viszonyáról beszélt Ferenc pápa, aki elődje, XVI. Benedek jelenlétében boldoggá avatta vasárnap a római Szent Péter téren az egyházat 1963-1978 között vezető VI. Pál pápát, és ezzel lezárta a püspöki szinódust. A Szent Péter-bazilikára kifeszítettek egy molinót, amelyen VI. Pál széttárt karral, mosolyogva látható. Az egyházfő latinul mondta el a boldoggá avatási hivatalos szöveget. Bejelentette, hogy boldog VI. Pál ünnepe minden évben szeptember 26-án lesz. Ferenc pápa a boldoggá avatási szentmise beszédében kijelentette: nem szabad félni az újdonságoktól, bátran kell válaszolni az új kihívásokra. “Isten nem fél az újdonságoktól, sőt, meglep bennünket és váratlan utakra vezet” – fogalmazott az egyházfő. A szombat este a szinódusi záródokumentum megszavazásával véget ért püspöki tanácskozásra utalt, amely nem adott többségi támogatást az elváltak és polgárilag újraházasodottak, valamint az azonos nemű párokat érintő kérdésekre. Ferenc pápa mély tapasztalatnak nevezte a kéthetes püspöki szinódust, amely lehetőséget adott a testületi véleményalkotásra. Rámutatott: az egyház arra hivatott, hogy gondozza a “vérző sebeket”, és “újragyújtsa” a reményt az oly sok remény nélkül maradt ember számára. Hozzátette, a szinódus elvetette magjait, most türelemmel és kitartással kell folytatni a munkát a jövő októberi, szintén a családról szóló szinódusig. Ferenc pápa a boldoggá avatott VI. Pált bátor és alázatos kereszténynek nevezte. Emlékeztetett, hogy 1965-ben Montini pápa vezette be a püspöki szinódus intézményét éppen azért, hogy az egyház figyelemmel kövesse saját kora jelzéseit és társadalmi változásait. Ferenc pápa hozzátette, hogy VI. Pál volt az általa befejezett II. Vatikáni Zsinat “nagy kormányosa”: “a szekularizálódó és ellenséges társadalomban bölcs előrelátással – és néha magányban – kormányozta Szent Péter hajóját”. VI. Pál boldoggá avatásán a Vatikán adatai szerint hetvenezer hívő vett részt, többségükben olaszok. Ferenc pápával koncelebráltak a szinóduson részt vevő bíborosok és püspökök, közöttük Erdő Péter bíboros. Koncelebrált Tóth Tamás prelátus, a Római Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora és a PMI hallgatói, és a Szent Péter téren volt Pápai Lajos győri püspök is. A szentmisén részt vett XVI. Benedek nyugalmazott pápa. Ferenc pápa a boldoggá avatás végén külön odament hozzá és kezet fogott vele. Ferenc pápa egyenként átölelte a szinóduson részt vett bíborosokat és püspököket is. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk