Gazdagadóval indítja az évet az USA


Jóváhagyta az amerikai szenátus azt a kétpárti megállapodást, amelynek értelmében elkerülhetővé válik az USA-ban a költségvetési szakadék. A dokumentumra még rá kell bólintania a képviselőháznak is, amely várhatóan kedden szavaz róla. A megállapodás fontos ugyan, de az amerikai gazdaság hosszú távú problémáira nem ad választ.

Elfogadta az amerikai szenátus keddre virradóra a “költségvetési szakadék” elkerüléséről szóló megállapodást. Az amerikai felsőház két órával az éjféli határidő lejárta után adta áldását az utolsó percben nyélbe ütött, két párti kezdeményezéssel született megállapodásra, amit még jóvá kell hagynia a képviselőháznak is, és majd ezután kerülhet rá Barack Obama elnök aláírása. A képviselőház várhatóan még a nap folyamán szavaz az állami kiadásokat csökkentő és bevételeket növelő intézkedések egyvelege, és két hónnappal elhalasztja a költségvetési kiadások automatikus csökkentését. Ezt nevezik “költségvetési szakadéknak”, amely értelmében sokkal több embert érintenének a magasabb adók, és a közkiadások lefaragása jegyében többek között megszűnne kétmillió munkanélküli segélyezése is. A hatalmas kurtítás a belső keresletet is elapasztaná, ami recesszióba taszítaná az Egyesült Államok gazdaságát, és ez rossz hatással lenne a világgazdaságra is. Az amerikai költségvetési deficit csökkentése érdekében a tehetősebbek – azaz az amerikai lakosság két százalékának – adóterhei növekednek. Ugyanakkor a költségvetés kiadási oldalán is lesznek változások, például el kell kerülni, hogy a betegbiztosítás kiadásai nagyon “elszaladjanak” – mondta az elnök még hétfőn. A feszült tárgyalások ellenére annak már elszállt az esélye, hogy megálapodás szülessen a súlyos adósságteherrel küszködő költségvetés hosszú távú rednezéséről. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk