Horogkereszt a mecseten


A toleranciájáról ismert Svédországban több jel is arra mutat, hogy a hagyományos vallási és etnikai toleranciát egyre több kihívás éri. A stockholmi mecset kapujára a napokban horogkereszteket festettek, ami „ideológiailag” nehezen értelmezhető, de annál ijesztőbb. Omar Mustafa, a svéd iszlám szövetség vezetője a Svenska Dagbladet című napilapban azt nyilatkozta, hogy szinte már megszokták az ilyesmit, havonta legalább kétszer érkezik rasszista fenyegető levél, vagy történik valamilyen rongálás. A bűnmegelőzési tanács szerint a bejelentett fenyegetések száma is emelkedik, így az antiszemita, a muszlimellenes, sőt a kereszténygyűlölő jelenségek is. – A legfájóbb a temetőink meggyalázása, a sírkövek kidöntése, a horogkeresztek mázolása, a kövek összetörése – mondta Lena Posner-Körösi, a Zsidó Központi Tanács elnöke. – Szégyen, hogy ma erre kényszerülünk Svédországban. Fizikai védelmet kell biztosítani a zsidók, a muszlimok, a cigányok és a homoszexuálisok testi épségének megvédésére – tette hozzá Posner-Körösi. Horogkereszt a mecseten

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk