Immár kiskorúak is megvásárolhatják a fogamzásgátló tablettákat


Az amerikai kormány korábban igyekezett korlátozni a tablettához való hozzáférés lehetőségét. Az Obama-kormány bejelentette, hogy eleget tesz annak a bírói döntésnek, amely kiskorú lányoknak, valamint felnőtt nőknek egyaránt lehetővé teszi, hogy vény nélkül juthassanak hozzá a nem kívánt terhességet megakadályozó, “esemény utáni” tablettához. A politikailag kényes kérdésben meghátráló Obama-adminisztráció lépése azt jelenti, hogy korhatár nélkül minden lány és nő megvásárolhatja a tablettát, amely a szexuális aktust követő 72 órában közel 90 százalékos biztonsággal megakadályozza a teherbe esést – ismertette a döntést kedden a The Daily Telegraph online kiadása. A kormányzat a tabletta egészségügyi és társadalmi veszélyei miatt harcolt Edward Korman amerikai kerületi bíró döntése ellen. A több mint egy évtizede húzódó bírósági vitát lezárva az ügyészség most levélben értesítette Korman bírót, hogy az amerikai élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hivatal visszavonja az ügyben benyújtott fellebbezését. Az “esemény utáni” tabletta ugyanazokat a hatóanyagokat tartalmazza, mint a szokásos fogamzásgátlók, de nagyobb adagban. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk