Írásban kommunikál a bostoni merénylő


Magához tért, és írásban válaszol egyes kérdésekre a múlt heti bostoni robbantások életben maradt feltételezett elkövetője – jelentette az amerikai média vasárnap éjjel. A 19 éves Dzsohar Carnajevet kórházba szállították, miután többnapos hajtóvadászatot követően sikerült elfogni, bátyját, Tamerlan Carnajevet lelőtték. Az NBC televízió – szövetségi illetékesekre hivatkozó – jelentése szerint a gyanúsított a torkán lévő sérülés miatt nem tud ugyan beszélni, de egyes kérdésekre írásban válaszol. Az ABC azt is tudni vélte, hogy a nyomozók esetleges további cinkosokról és pokolgépekről kérdezik őt, de csak “szórványosan” válaszol, írásban. A USA Today című lap egy rendőrségi forrást idézett, aki megerősítette, hogy Carnajev írásban kommunikál. Korábban közölt értesülések szerint Carnajev sok vért vesztett az őt két ponton – a nyelvén és a tarkóján – ért sérülés miatt. Az egyik hatósági feltételezés szerint a férfi – szájába véve fegyvere csövét – öngyilkos akart lenni elfogása előtt. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk