Jim Webb visszalépett


Visszalépett az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemtől kedden Jim Webb volt virginiai szenátor. Webb, aki a demokraták között legfeljebb 2 százalékos támogatottságra számíthatott, azzal indokolta döntését, hogy a párt vezetése nem értett egyet az általa hangoztatott politikai nézetekkel, és ő sem értett egyet a párt irányítóival. A politikus ugyanakkor nem zárta ki, hogy egy harmadik párt jelöltjeként vagy függetlenként folytassa a küzdelmet a Fehér Házért.

A demokrata tábort azonban jelenleg nem az esélytelennek tekintett aspiráns visszalépése tartja izgalomban, hanem az, a média által folyamatosan ébren tartott lehetőség, hogy rövid időn belül Joe Biden is beszállhat az előválasztási harcba. Reuters hírügynökség és az Ipsos intézet hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatása szerint egyébként – nem utolsósorban a múlt keddi televíziós vitában bemutatott remek teljesítményének köszönhetően – tíz nap alatt 10 százalékpontot erősödött a demokrata elnökjelölt-aspiránsok mezőnyét vezető Hillary Clinton támogatottsága. A felmérés szerint a demokrata szavazók 51 százaléka voksolna a volt first ladyre, 27 százaléka pedig Bernie Sandersre, a magát “demokratikus szocialistaként” jellemző vermonti szenátorra. Amíg Sanders tábora változatlan maradt, a vetélkedéstől mindeddig távol maradó Biden támogatottsága az október 9-én közölt eredményhez képest 6 százalékpontot gyengült, és 13 százalékra esett vissza. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk