Jót derültek a kínos nyelvbotláson


Joe Biden újabb nyelvbotlásának lehetett fültanúja a közönség egy társasági rendezvényen: az amerikai alelnök véletlenül az Egyesült Államok elnökének nevezte magát.

Joe-Biden-Obama-nyelvbotlás
“Büszke vagyok, hogy az Egyesült Államok elnöke lehetek!” – hangzott el egy hétvégi iowai beiktatási bálon a politikus szájából. Néhány pillanat múlva – miután néhányan felnevettek, és valaki tapintatosan megbökte őt a színpadon – gyorsan kijavította magát: “Büszke vagyok, hogy Egyesült Államok alelnöke lehetek. És még büszkébb vagyok arra, hogy Barack Obama elnök alelnöke lehetek”. Ezután megpróbálta tréfásan elsimítani a dolgot: “Hát így van ez! – mondta. – Fordítsuk komolyra a szót! Örülök, hogy komolyra fordíthatom a szót” – olvasható amerikai hírportálok beszámolójában. Az amerikai bulvársajtóban bakigépnek nevezett Joe Biden szombaton, egy nappal Obama elnök hivatalos – szűk körű – beiktatása előtt nevezte magát amerikai elnöknek. Bidennek nem ez volt az első bakija. Novemberben egy kampánygyűlésen például a republikánus hirdetésben szereplő Obama helyett Bill Clintonra hivatkozott. Egy másik alkalommal saját szerepét méltatva kiemelte: Szlovákia és ő szerepet játszott abban, hogy annak idején Bill Clinton kiadta az utasítást a délszláv háború hírhedt figurája, Slobodan Milosevic elfogására. Biden vélhetően Szlovéniára gondolt. Még októberben azt találta mondani, hogy a középosztály az elmúlt négy év során “el volt temetve”. Az a nyelvbotlás nem maradt következmények nélkül, a republikánusok ugyanis azonnal reagáltak. Szerintük a demokraták ezzel beismerték elhibázott gazdaságpolitikájukat, valamint azt, hogy Obama elnöksége alatt a középosztály helyzetét nehezítette a munkanélküliség és az áremelkedés. Egyszer a demokraták virginiai szenátusi jelöltjét, Tim Kaine-t Tomnak keresztelte el, Ohiót pedig Iowának. Olykor nem túl “szalonképes” szavak is kicsúsznak a száján nagy nyilvánosság előtt. Két évvel ezelőtt a Fehér Házban, azon az ünnepségen, amelyen az amerikai elnök aláírta a történelmi jelentőségű egészségügyi reformtörvényt, azt súgta Obama fülébe: “Ez kurva nagy dolog” (This is a big fucking deal). A bekapcsolt mikrofonoknak köszönhetően a szemfüles média a sajtóesemény felvételéből kihámozta Biden alig, de tisztán hallható szavait. Hamarosan pólókat is lehetett kapni az elhíresült felirattal. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk