Jövőre is megtartják a bostoni maratont


Boston jövőre ismét meg fogja rendezni nagy múltú futóversenyét, a merénylet nem félemlítette meg sem a várost, sem Amerikát – jelentette ki a bostoni maratonon elkövetett robbantásos merénylet áldozatainak emlékére csütörtökön megrendezett vallásközi szertartáson Barack Obama elnök. “Be fogjuk fejezni a versenyt!” – hangoztatta többször is Obama a bostoni Szentkereszt székesegyházban elmondott beszédében. Ezzel egyfelől a robbantások által félbeszakított konkrét sportrendezvényre, másfelől viszont a nyitott társadalom elkötelezettjeinek, valamint az erőszak híveinek szembenállására utalt. Az elnök ismét azt ígérte, hogy megtalálják az elkövetőket, és a vádlottak padjára ültetik őket. Arról biztosította a bostoniakat, hogy egész Amerika mellettük áll. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk