Kegyetlen lépést húzott meg Kijev az ENSZ szerint


Több mint 600 ezer belső menekült szociális juttatását fagyasztotta be a kormány Ukrajnában, és megkezdte felülvizsgálatukat a feltételezett visszaélések miatt – jelentette az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló irodája (OCHA). A kijevi hatalom a Donyecki, Luhanszki, Dnyipropetrovszki, Harkivi és Zaporizzsjai területekről származó belső menekültek szociális juttatásainak kifizetését függesztette fel – áll az OCHA jelentésében. A jelentés hangsúlyozza, hogy a kifizetéseket véglegesen is megvonhatják. Az OCHA közlése szerint március 24-ig az ukrán kormány mintegy 1,75 millió belső menekültet regisztrált, akik az Oroszország által elcsatolt Krím-félszigetről vagy a kelet-ukrajnai konfliktusban érintett területekről származnak. Sokan közülük a kormány irányítása alatt lévő területeken tartózkodnak, mások rendszeresen átlépik a „határokat” a ukrán hatalom ellenőrizte területekre, ugyanis a belső menekült státust, és az azzal járó kifizetéseket csak így kaphatják meg.

Az OCHA rámutatott, hogy az elhúzódó konfliktusban a gazdasági nehézségekkel és a magas munkanélküliséggel küzdő emberek felélték tartalékaikat, s ezért az államhoz fordultak segítségért. Az ENSZ-iroda hozzátette, a regisztrált belső menekültek száma tavaly december óta mintegy 100 ezerrel nőtt. A jelentés szerint Kijev hangsúlyozza, hogy nem mindegyik menekültstátus megalapozott. Ezért az ukrán biztonsági szolgálat összeállított egy listát azokról, akik gyaníthatóan visszaélnek a jogviszonyukkal, az OCHA szerint a kivizsgálás feltételei és módszerei azonban nem tisztázottak. Mivel nincsenek meg a megfelelő jogi keretek, a helyi hatóságok különböző módszerekkel – házkutatással vagy szemtanúi beszámolókkal – próbálnak meggyőződni arról, jogosan kértek-e az adott személyek menekültstátust. Az egészséges belső menekülteknek havi 442 ukrán hrivnya (4642 forint) juttatás jár, míg az eltartottjaik után, illetve a nyugdíjasok átlagosan 884 hrivnyát (9282 forintot) kapnak. Ukrajnában az átlagbér 3830 hrivnya (40 ezer forint) körül mozog – mutat rá az ENSZ-iroda. Az OCHA emellett felhívta a figyelmet arra, hogy forrásai szerint az említett ukrajnai területeken felfüggesztették több százezer ember nyugdíjának kifizetését. A Donyecki és Luhanszki területeken mintegy 285 ezer, illetve 87 ezer nyugdíjastól vonták meg ideiglenesen szociális juttatásaikat. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk