Kölni erőszak: Figyelmeztette a menekülteket a miniszter


A nők következetes védelmére szólította fel a rendőrséget szerdán Németország nő- és ifjúságügyi minisztere, a kölni szilveszteri tömeges molesztálásokra válaszul.

Manuela Schwesig (SPD) szerint most nem szabad arról vitát nyitni, hogy a nőknek meg kell-e változtatniuk a viselkedésüket. “Azoknak a férfiaknak kell megváltoztatni a viselkedésüket, akik ilyet művelnek, és mindenekelőtt felelősségre kell vonni őket” – szögezte le a tárcavezető.

Mint hangsúlyozta, Németország értékeihez hozzátartozik a nők tisztelete. “Azok az idők már elmúltak, amikor mi, nők nem mozoghattunk szabadon, és nem hordhattunk miniszoknyát” – tette hozzá.

Schwesig szerint a menekülteket a kölnihez hasonló bűncselekményekkel összefüggésben nem szabad általánosságban gyanúsítani, nekik viszontt artaniuk kell magukat az érvényes értékekhez. “Aki nem tartja magát ezekhez az értékekhez, aki bűncselekményeket követ el még nők ellen is, az eljátssza a vendégjogát” – mondta.

A miniszter asszony hangsúlyozta, hogy nyíltan kell beszélni arról, ha más országokból érkező férfiak nem tisztelik a nőket. “Ha nem nevezzük meg nyíltan ezeket a problémákat, akkor a szélsőjobboldal malmára hajtjuk a vizet” – figyelmeztetett.

Korábban válságtanácskozást hívott össze Köln főpolgármestere,

válaszul arra, hogy szilveszter éjszaka a város főpályaudvara környékén arab vagy észak-afrikai kinézetű férfiak csoportokba verődve molesztáltak és megloptak számos nőt.

A rendkívüli találkozón Henriette Reker mellett többek között a kölni és a szövetségi rendőrség illetékesei, valamint Guido Kahlen városigazgató is részt vesz – tájékoztatott egy szóvivő.

A rendőrség szerint szilveszter éjszaka a kölni főpályaudvar előterében mintegy ezer férfi gyűlt össze, akik – szemtanúk egybehangzó nyilatkozata szerint – “kinézetük alapján az arab vagy az észak-afrikai térségből származtak”.

A rendőrség és a rendőri szakszervezet (GdP) által kiadott sajtóközleményekből kiderül, hogy a tömegből csoportok képződtek, amelynek tagjai körbeállták az újévet ünneplő nőket, majd inzultálták és meglopták őket. Egyes beszámolók szerint, voltak, akiket “30 férfiból álló horda” vett körül. Wolfgang Albers rendőrfőkapitány hétfőn nagy számú szexuális bűncselekmény és egy nemi erőszak elkövetéséről számolt be. Hétfőig hatvan ilyen jellegű feljelentés érkezett a rendőrségre.

Az említett ezer fős csoportosuláshoz köthető, nők elleni támadások szilveszter éjszaka, és az azt követő napokban öltöttek súlyos méreteket. A rendőrség szerint minden rendelkezésre álló egység a helyszínen tartózkodott a szilveszteri bűncselekmények idején, ám csak azután értesültek a tömeges támadásokról, hogy január 1-jén hajnali 1 és fél 2 között befutottak hozzájuk az első feljelentések.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk