Közös európai hadsereg jöhet létre


Az Európai Uniónak közös hadsereget kellene létrehoznia ahhoz, hogy komolyan vehető külpolitikai szereplővé váljon, az eurózóna országainak pedig közös költségvetés-tervezésre és egy euró-pénzügyminiszteri poszt létrehozására lenne szükségük – vetette fel Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak adott interjúban. Vasárnap Ursula von der Leyen német védelmi miniszter jelezte, hogy támogatja az uniós haderő kialakítását. Jean-Claude Juncker a Welt am Sonntagnak azt mondta, Európa a közös hadsereg megalakításával képes lenne hitelesen fellépni egy tagállamát vagy egy szomszédos országot fenyegető veszélyt ellen. Ez a lépés “Oroszország számára is egyértelművé tenné, hogy komolyan vesszük az Európai Unió értékeinek védelmét” – fogalmazott.

Az Európai Bizottság elnöke szerint “úgy tűnik, külpolitikailag nem vesznek minket komolyan”. A hadsereg létrehozása nemcsak ezen segítene, hanem egyúttal azt is jelezné a világ felé, hogy az EU-tagállamok között soha többé nem törhet ki háború. A projekt – amely nem lenne a NATO konkurenciája – emellett pénzügyi szempontból is hasznos lenne, mivel a közös fejlesztéseken és beszerzéseken keresztül spórolhatnának az európai államok – mondta Juncker. A közös európai haderő terve egyébként az 1950-es években merült fel először, de azóta sem valósult meg, bár az EU formálisan rendelkezik a tagállamok által kiállított gyorsreagálású hadtestekkel. Az interjúban Juncker arról is beszélt, hogy szerinte az eurózóna országainak közös költségvetés-tervezést kellene bevezetniük, és egy közös pénzügyminiszter kinevezése is indokolt lépés lenne. Ehhez azonban a szerződések módosítására van szükség, és így arra, hogy a tagállamok hajlandóak legyenek lemondani szuverenitásuk egy további részéről – tette hozzá. Az Európai Bizottság elnöke azt is leszögezte, hogy Görögország “soha nem fog kilépni” az eurózónából. Athén állítólagos súlyos pénzzavaráról, illetve egy esetleges harmadik görög mentőcsomagról Jean-Claude Juncker azt mondta, “ismerjük Görögország pénzügyi szükségleteit, de nem fogok nyilvános spekulációba bocsátkozni konkrét számokról”. Ursula von der Leyen német védelmi miniszter szerint is lépni kell a közös hadsereg kialakítása felé. A konzervatív CDU politikusa a Deutschlandfunk közszolgálati rádióban vasárnap sugárzott interjúban kiemelte, hogy a hollandok “abszolút éllovasok” ebben a kérdésben, hiszen hadseregük egy dandárját német parancsnokság alá helyezték, pedig a két ország 70 éve még egymás “halálos ellensége” volt. Von der Leyen hangsúlyozta, a német hadsereg, a Bundeswehr is készen áll arra, hogy “különleges helyzetekben más nemzet parancsnoksága alá helyezze csapatai egy részét”. Az Európai Unió tagjai között a védelmi politikában mind szorosabb szövetséget formálódik, és “a jövő a hadseregek összefonódása annak kilátásával, hogy egy napon létrejön az európai hadsereg” – mondta a német védelmi miniszter. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk