Lettország hivatalosan kérelmezte, hogy bevezethesse az eurót


Hivatalos kérelemmel fordult kedden az Európai Bizottsághoz Lettország, hogy a brüsszeli testület soron kívül készítsen értékelést arról, hogy megfelel-e a balti állam azoknak a feltételeknek, amelyek az euró bevezetéséhez szükségesek. A három balti ország közül Észtország vezette be elsőként a közös európai pénzt, 2011-ben. Lettország déli szomszédja, Litvánia pedig 2015-ben, vagy 2016-ban cserélheti le nemzeti valutáját az euróra. Andris Vilks lett pénzügyminiszter Brüsszelben újságírók előtt adta át a dokumentumot Olli Rehnnek, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért valamint az euróért felelős finn alelnökének. Rehn ezt követően elmondta: a bizottság és az Európai Központi Bank (EKB) május végére, június elejére készíti el a jelentést, amely alapján az unió pénzügyminiszterei dönteni fognak a bevezetésről. Az Európai Bizottság és az EKB hagyományosan két évente készít konvergenciajelentést azokról a tagállamokról, amelyek vállalták, hogy csatlakoznak az euróövezethez. A legutóbbi konvergenciajelentést tavaly május végén fogadták el. A cél: 2014 Riga 2014-ben szeretné lecserélni a lett latot az euróra. Lettország lehet a 18. állam, amely nemzeti valutáját a közös európai pénzzel váltja fel. Olli Rehn úgy vélekedett, Lettország döntése bizonyítja, hogy mekkora utat tett meg az ország az elmúlt években, a 2008-2009-es válságban elszenvedett súlyos gazdasági visszaesést követően. A finn biztos arra is kitért, hogy Lettország gazdasága bővül a leggyorsabb ütemben az Európai Unióban, valamint, hogy a balti állam exportjának bővülését csak egyetlen másik tagállamé haladja meg. “Lettország azt példázza, hogy bármilyen súlyosan is bomlik meg egy ország makrogazdasági egyensúlya, képes lehet megerősödve kikerülni a válságból” – fogalmazott Olli Rehn, aki arról is beszélt, hogy alig egy évvel ezelőtt még arról folytak a találgatások, hogy az eurózóna egyik tagja – Görögország – elhagyja-e az övezetet, de ez nem tántorította el például Lettországot sem attól, hogy államháztartását fenntarthatóvá tegye, és folytassa a pénzügyi stabilizációt. Andris Vilks elmondta: Lettország jobban teljesített, mint arra bárki is számított, és hazája számára “nagyon-nagyon fontos”, hogy bevezethesse az eurót. “Szeptember óta az összes maastrichti kritériumot teljesítjük, és az adataink hónapról hónapra egyre jobbak” – hangsúlyozta a lett pénzügyminiszter. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk