Már 11 halottja van az árvíznek


A 11,9 méteres vízszint is extrém magas – állapította meg Angela Merkel, amikor a hétfői 12,9-es szint enyhe esése után ellátogatott a vízi várossá vált Passauba az osztrák határnál.

Németország kancellár asszonya ott jelentette be, az árvíz által sújtott régióknak 100 millió eurót, azaz 29 milliárd forintot kell kapnia bürokrácia nélkül. A társaságában lévő bajor miniszterelnök, Horst Seehofer ezt 50 millióval, azaz 14,6 milliárd forinttal megtoldotta. Eközben Passau belvárosában úgy szabadítottak ki egy hölgyet a házából, hogy markolót kellett hívni a sár miatt. Az északabbra fekvő Deggendorf mellett, Winzer közelében a megáradt Duna irtózatos nyomásától átszakadt egy gát, és megkezdték 4000 ember kitelepítését. Deggendorf városánál a mai napon a 8,44 métert is elérheti a vízmagasság, ami új rekord. – Ha ilyen tempóban árad a víz, hamarosan már csak csónakkal tudjuk menteni az otthon maradt embereket – nyilatkozta a német Vöröskereszt képviselője, és arról is tájékoztatott, hogy Deggendorf egy frank városból, Beyruethból kapja a legnagyobb segítséget, szám szerint 200 ezer homokzsákot, és az árvízvédelemre kivezényelt 4000 katonából is oda irányították a legnagyobb kontingenst. Altholz közelében 360 borjút vittek biztonságos helyre együttes erővel. Meissenben az Elba 7,89 méternél tetőzött, és a víz elárasztotta az óvárost. A házak között fél méter mély is lehet a sáros víztömeg. A lipcsei járásban még 4400 ember várja, hogy hazatérhessen otthonába. Bitterfeld városában 10 ezren készültek fel a távozásra, és 200 katona kerítette körbe homokzsákokkal a vegyipari komplexumot, hogy elkerüljenek egy nagyobb tragédiát. A bajor kormány 47,8 millió eurót, azaz 14 milliárd forintot tartalékol a helyreállításra. Csehországban is fokozódik a helyzet és a vízállás. Eddig heten vesztették életüket a katasztrófa miatt (Európában összesen 11-en), Prágánál pedig másodpercenként 3210 köbméter víz folyik át a Duna mérőállomásánál, amely elképesztően sok a normálisnak számító 150-hez képest. Ausztriában 1600 katona egészíti ki a tűzoltóságot és a civil segítőket, és eddig 40 embert mentettek ki a víztömeg által körülzárt otthonaikból helikopterrel. Linznél 9,3 méteres csúcsot mértek, de ez tegnap délutánra 9,1-re csökkent. Bécs is felkészült, időben kiürítették a Dunaszigetet, ahol több szórakozóhely is található. – Csak a fosztogatók miatt aggódom, mert az éj leple alatt eltűntek a fotelek… – panaszolta Norbert Weber, a Sunken City mulató bérlője. Ausztriában az árvíz az internetre is betört. Hivatalosan figyelmeztették a lakosságot, hogy ne dőljenek be a Facebookon kiposztolt különféle híreknek. Eközben a tűzoltók a kimentett állatokról is büszkén számoltak be. Őzeket, lovakat sőt vakondokokat t is megmentettek. Blikk

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk