Marosvásárhelyi megemlékezés a madéfalvi veszedelemről


Közlemény

2016 januárjában a madéfalvi veszedelem 252 éves évfordulójára emlékezünk, más néven a Siculicidium, vagyis a székelyöldöklés napjára. 1764. január 7-én mintegy 200 székelyt, köztük asszonyokat és gyerekeket mészároltak le Mária Terézia parancsára. A székelyek meg akarták őrizni több évszázados hagyományaikat, alkotmányos szabadságjogaikat. Az erőszakos besorozás ellen lázadó székelyeket példátlan kegyetlenséggel lemészárolták.

Ebből az alkalomból emlékezünk meg, arról a két esztendeig tartó küzdelemről, amelyet méltán tekint a történelem a székely nemzeti ellenállás hősi korszakának. Mária Terézia birodalomszervező politikája egyedül a székelyek akaratába ütközött, akik Erdély akkori alkotmányára, a Diploma Leopoldinumra hivatkozva védték régi szabadságukat.

2016-ban sem feledkezhetünk meg ezekről az értékekről, amelyekért eleink annyi áldozatot hoztak. Napjainkban is kénytelenek vagyunk megküzdeni – változatlanul a jogra hivatkozva, békés eszközökkel – emberi méltóságunk megőrzéséért, szabadságjogainkért.

A Székely Nemzeti Tanács célja, küldetése Székelyföld területi autonómiájának megteremtése, amely a XXI. század viszonyai között változatlanul a szabadságot jelenti.

Ezekkel a gondolatokkal hívjuk Marosvásárhely és Marosszék lakóit, de a távolabb lakókat is, hogy január 6-án, az évforduló előestéjén vegyenek részt a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében 18.00 órakor kezdődő megemlékezésen. A belépés díjtalan.

Emlékezzünk közösen a madéfalvi veszedelemre, a székelység történelmi próbatételére.

Szeretettel várnak minden érdeklődőt az esemény szervezői,
a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács

Marosvásárhely, 2015. december 29.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk