Megdöntheti a koreai kommunista rezsimet Amerika


Megdöntené az észak-koreai kommunista rezsimet az Egyesült Államok, ha Phenjan nukleáris csapásra vagy totális háborúra szánná el magát Dél-Koreával és az ország területén állomásozó 28 ezer 500 amerikai katonával szemben – közölte internetes kiadásában a The Washington Times. A konzervatív napilap amerikai nemzetbiztonsági forrásokra hivatkozva csütörtökön közölte: az Obama-kormány Kim Dzsong Un észak-koreai vezető fenyegetőzései ellenére nyilvánosan soha nem hozta szóba, hogy a megtorlás ilyen messzire terjedhet. A lapnak nyilatkozó nemzetbiztonsági források szerint viszont mind a Pentagonban, mind az amerikai csendes-óceáni parancsnokságon közkeletű az a feltételezés, hogy egy teljes erőbevetéssel megindított észak-koreai támadás esetén olyan, masszív megtorlással számoló amerikai készenléti tervet valósítanának meg, amelynek része a sztálinista rendszer leváltása is. “Egy vezető tábornok azt mondta nekem, hogy egy északi támadás egyet jelent a rendszerváltással” – nyilatkozott a lapnak név nélkül a kongresszus egy magas beosztású, védelmi ügyekre szakosodott munkatársa. Hozzátette, hogy ugyanezt mondták neki, amikor felkereste a Hawaiin működő csendes-óceáni parancsnokságot. A lap értesülései szerint a dél-koreai kormány nem hagyja, hogy az Egyesült Államok olyan “preventív rendszerváltást” hajtson végre északon, mint amilyet a Bush-kormányzat valósított meg 2003-ban Irakban. Ám egy Észak-Korea által végrehajtott általános támadás minden bizonnyal megváltoztatná Szöul álláspontját. A The Washington Times emlékeztetett rá, hogy a Bush-adminisztráció nyíltabban nyilatkozott az Észak-Koreával szembeni megtorlási terveiről. Dick Cheney akkori alelnök kijelentette, hogy a Dél-Korea elleni invázió vagy a nukleáris fegyverek bevetése a Kim-dinasztia végét jelentené. A lap forrásai szerint Barack Obama kormányzása alatt felfrissítették a világ különböző régióira, így a Koreai-félszigetre vonatkozó amerikai haditerveket. Az Észak-Koreával kapcsolatos forgatókönyvek a kommunista rendszer támadása esetén egyebek közt számolnak a rezsim “önberobbanásával” és egy szövetséges, amerikai-dél-koreai elleninvázióval is. A tervek értelmében Dél-Korea kormányának és hadseregének meghatározó szerepe lesz a háborút követő stabilizálási műveletekben, Észak átalakításában és a két Korea egyesítésében. Thomas McInerney nyugalmazott repülőtábornok, aki a 80-as években részt vett a Koreai-félszigettel kapcsolatos amerikai haditervek kidolgozásában, a lapnak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az észak-koreai légierő és légvédelem leküzdéséhez mintegy 50 órára lesz szükség, ami után lehetővé válik, hogy a rezsim szárazföldi erőit kevesebb, mint 60 nap alatt felmorzsolják. McInerney szerint Kínának már csak gazdasági szempontból sem érdeke, hogy megengedje Kimnek Dél-Korea és az amerikai erők megtámadását. A nyugalmazott tábornok úgy vélekedett, hogy Peking nem fog háborúba lépni Észak-Korea védelmében. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk