Népharag: Hollande, takarodj!


A zuhogó eső ellenére több ezren követelték Francois Hollande francia államfő lemondását vasárnap Párizsban. A tiltakozó megmozdulást a mintegy ötven jobboldali és szélsőjobboldali csoportosulást, valamint nacionalista és konzervatív katolikus egyesületet tömörítő “harag napja” elnevezésű kollektíva szervezte. A rendőrség szerint 17 ezren, a szervezők szerint 120 ezren vettek részt “a kormány ártó politikája” ellen szervezett békés felvonuláson, amely a Bastille tértől az Invalidusok felé vezető öt kilométeres útszakaszon haladt végig a francia fővárosban. A tömeg a szocialista elnök azonnali lemondását követelte. A gyakran családosan érkező tiltakozók részéről sokan a homoszexuális házasság ellen is szót emeltek, valamint “Európa szétesőben, Franciaország egy nemzet” szlogent is kiabálták. Az antiszemitizmussal vádolt humorista, Dieudonné M’bala M’bala támogatói is megjelentek a tömegben. A Le Monde című napilap tudósítása szerint antiszemita és homofób bekiabálásokat is lehetett hallani. “Azért jöttetek, hogy hangot adjatok az elégedetlenségnek. Jobban érdeklik őket a kalandjaik, mint a munkanélküliség vagy a francia nép szabadsága” – mondta az egyik, neve elhallgatását kérő szervező a hangosbemondóba arra utalva, hogy a napokban különvált a francia elnöki pár. Egy bulvármagazin néhány hete leplezte le: Francois Hollande államfőnek viszonya van Julie Gayet színésznővel. Az utolsó pillanatban több egyesület és szervezet is lemondta részvételét a harag napján. Többek között az a csoport, amely egy évvel ezelőtt a homoszexuális házasság engedélyezése elleni nagy tömegtüntetéseket szervezte, valamint a kormány adópolitikája ellen Bretagne-ból indult Vörös sapkások mozgalma és a szélsőjobboldali Nemzeti Front sem kívánt részt venni a megmozduláson. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk