Oklahomai tornádó: iskolára csapott le a pusztító szélvihar – KÉPEK!


Már kilencvenegyre nőtt az oklahomai tornádó áldozatainak száma, a hatalmas pusztításnak 20 gyermek is áldozatul esett.

Nézze meg a képeket! >>> képgaléria A hatóságok eddigi információi 51 halálos áldozatról szóltak, de a mentésben részt vevő orvosok jelentése szerint az utóbbi órákban újabb 40 holttestet emeltek ki a romok alól. A helyi kórházakba 230 sérültet – köztük 45 gyereket – szállítottak, néhányan közülük válságos állapotban vannak. A forgószél leginkább Moore-ban, Oklahoma City egyik, mintegy 50 ezres elővárosában szedte áldozatait. Légi felvételekből ítélve a tornádó útjában álló épületek megsemmisültek. Egy kórházat és két elemi iskolát is lerombolt a hatalmas forgószél. Szerencsére az egyik iskola a tornádó érkezésekor már üres volt. A kórházból is időben kimenekítették a betegeket, így senkinek sem esett baja. Az amerikai hírtelevíziók számos kétségbeesett túlélőt szólaltattak meg, akik megrázó történeteket meséltek a megmenekülésükről. A tornádó mintegy három kilométer átmérőjű volt, és 35 kilométeres utat tett meg, mindent elpusztítva, ami útjába került. Az amerikai meteorológiai szolgálat előzetes adatai szerint a Moore-ra lecsapó tornádóban a szél sebessége elérte az óránkénti 320 kilométert, amivel a forgószél a Fujita-Pearson skálán EF-4-es erősségűnek minősül. A tornádóknak kevesebb mint egy százaléka éri el ezt az intenzitást. A CNN híradása szerint éjszaka is nagy erőkkel folytatódnak a mentési munkálatok, tűzoltók és mentősök hada kutat a túlélők után, keresőkutyák és munkagépek vannak a segítségükre. Barack Obama amerikai elnök katasztrófa sújtotta övezetnek minősítette a térséget, és elrendelte a szövetségi segély eljuttatását a bajba jutott térségbe. A katasztrófa sújtotta háztartások és vállalatok állami segítséget kérhetnek, illetve kedvezményes hiteleket kaphatnak azok, akiknek nem volt biztosításuk. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk