Panettának tetszik a bin Laden-film


Tetszik a Zero Dark Thirty – A bin Laden-hajsza című film Leon Panetta amerikai védelmi miniszternek: szerinte jó mozi került ki Kathryn Bigelow rendező keze közül. A francia hírügynökségnek nyilatkozva érthetőnek nevezte, hogy egy kétórás alkotásba nem lehet beleszorítani az egész történetet, és az embereknek azt is meg kell érteniük, hogy nem dokumentumfilmről van szó. Az öt Oscar-díjra jelölt mű az Oszama bin Laden ellen tíz éven át folytatott és az al-Kaida-vezér 2011-es megölésével végződött titkos amerikai hadjárat menetét dolgozza fel. A rendező, Kathryn Bigelow a film elkészítésekor szorosan együttműködött mind az amerikai hadsereggel, mind a Központi Hírszerző Ügynökséggel (CIA). A hetvennégy éves Panetta nyilatkozatában megjegyezte, hogy ő nemcsak a filmen követhette nyomon az eseményeket, hanem a valóságban is átélte őket. 2009 és 2011 között ugyanis ő volt a CIA főnöke, azután vette át a Pentagon irányítását. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk