Rengetegen meghaltak egy buszkonvoj elleni merényletben


Legalább 43 ember életét követelte a szíriai Aleppónál szombaton egy buszkonvoj elleni öngyilkos merénylet – közölte a szíriai televízió. A lázadók kezén lévő övezetekben tevékenykedő – fehérsisakosok néven is ismert – mentőszervezet szerint viszont legalább 100 életet követelt a pokolgépes támadás.

A fehérsisakosok szervezete önkénteseire hivatkozva közölte, hogy legalább 100 holttestet szállítottak el a robbantás helyszínéről.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet ugyanakkor úgy tudja, hogy 24-en vesztették életüket, míg az al-Majadín libanoni televízió szerint a halottakon kívül legalább 48-an sebesültek meg a támadásban.

A lázadók egyik névtelenséget kérő tisztségviselője elmondta, hogy a több tucat civil mellett a buszokat őrző 20 felkelő is életét vesztette. A helyszínen készült felvételeken kiégett és kitört ablakú buszok és lángoló járművek mellett heverő holttesteket lehetett látni.

Értesülések szerint az elkövető a gépkocsijába rejtett pokolgépet az Aleppóba tartó több tucat busz mellett hozta működésbe.

A város Rashidín nevű – lázadók kezén lévő – nyugati külterületén várakozó buszokkal két északnyugat-szíriai síita faluból, Fúából és Kafrajából szállítottak kormányhű milicistákat családtagjaikkal együtt. A szunnita lázadók által ostromlott két település kiürítése pénteken indult meg a Katar és Irán közvetítésével tető alá hozott egyezménnyel összhangban. Sajtóértesülések szerint úgy tudni, hogy mintegy 5000 Fúából és Kafrajából evakuált embert szállítottak a buszokkal. Párhuzamosan zajlott a kormányerők által hónapok óta ostromlott Madajá és Zabadáni hegyvidéki üdülőhelyek evakuálása, a településeket szunnita lázadók és családtagjaik hagyhatták el.

A szíriai állami televízió szerint a lázadók és a kormányerők két-két ostromlott településének kiürítése ismét megindult a nap folyamán a merényletet követően, a robbantás sebesültjeit a rezsim uralta területekre szállították.

Az evakuálás helyi idő szerint péntek este megszakadt, mivel a damaszkuszi rezsim és a lázadók között nézetkülönbségek merültek fel arra vonatkozóan, mennyi fegyveres hagyhatja el a szóban forgó településeket. A fennakadás miatt az emberekkel teli buszoknak órákat kellett vesztegelniük az Aleppó külterületén fekvő két evakuálási tranzitponton.

Az OSDH szerint az evakuálás megszakadását az okozta, hogy a Zabadániban lévő lázadóknak eddig nem engedélyeztek biztonságos útvonalat, amelyen elhagyhatták volna a települést. Ellenzéki aktivisták és fegyveres csoportok pedig részben annak tulajdonították a késlekedést, hogy a megállapodáshoz képest kevesebb kormányhű milicista hagyta el Fúát és Kefraját.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk