Románia és Lengyelország levonta a következtetést az Ukrajnában kialakult helyzetből. „A világ jelentősen megváltozott” Több lesz a katona?


Nagyobb NATO-jelenlétet akar Kelet-Európában Románia és Lengyelország, amelyek szerint új katonai-politikai helyzet alakult ki az ukrán-orosz konfliktus miatt – így nyilatkozott pénteken a két ország védelmi minisztere. Mircea Dusa román és Tomasz Siemoniak lengyel védelmi miniszter Bukarestben folytatott megbeszélést. “Románia és Lengyelország úgy gondolja, hogy a térségben kialakult helyzet miatt módosítani kell a NATO 2014 utáni bizonyos céljait” – mondta a román miniszter. Kifejtette, a megbeszélésen szóba került, hogy mindkét ország a NATO és az Európai Unió keleti határán fekszik, és mindkettőnek közös határszakasza van Ukrajnával. Dusa a NATO kelet-európai jelenlétéről kifejtette, hogy jelentősen módosított tervet kell kialakítania a NATO-nak, ahhoz képest, mint amivel az ukrán válság kialakulása előtt rendelkezett. Siemoniak kifejtette, a NATO-nak, az EU-nak, Lengyelországnak és Romániának le kell vonnia a következtetéseket a kialakult helyzetből. Hozzátette: a NATO-nak meg kell erősítenie kelet-európai jelenlétét, beleértve az Egyesült Államokét is. “A Nyugatnak le kell vonnia a következtetést, hogy a világ jelentősen megváltozott néhány hét alatt” – mondta a lengyel védelmi miniszter, aki megerősítette, hogy Bukarest és Varsó a Nyugattal együtt kész megvédeni értékeit. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk