Schulz: Magyarország nem fogad be menekülteket


Magyarország egész biztosan nem vesz részt menekültkontingensek befogadásában, de más közép- és kelet-európai államokban van hajlandóság az együttműködésre – mondta Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke vasárnap a ZDF német országos közszolgálati televíziónak. A német szociáldemokrata politikus azt mondta: Orbán Viktor magyar miniszterelnök „egyértelműen elhatározta, hogy a saját útját járja”. Ugyanakkor „valamennyi politikai kérdésben nagyon szorosan” Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett áll – mondta az EP elnöke.

Martin Schulz elmondta, Magyarországgal ellentétben a térség más országai hajlandóak lehetnek menekültek önkéntes befogadására, és ha sikerül végrehajtani a 160 ezer menekült tagállamok közötti elosztásáról hozott korábbi döntést, a térség országai gazdasági teljesítőképességükhöz mérten részt vehetnek majd menekültek befogadásában. Portugália is jelezte, hogy kész az együttműködésre, és Spanyolország álláspontjában is változás figyelhető meg – mondta az EP elnöke a ZDF Berlin direkt című műsorában. Hozzátette: meggyőződése szerint meg lehet győzni újabb tagállamokat arról, hogy fogadjanak be menekülteket, ezért van esély a megállapodásra a március 6-án tartandó EU-Törökország csúcstalálkozón.
Az elképzelés szerint az EU Törökországgal együttműködve biztosítja a görög-török uniós külső határt, visszaszorítva ezzel az illegális migrációt, és cserébe menekültkontingensek átvételével enyhíti a Törökországra nehezedő terhet.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk