Tényleg megcsapolhatják a nagybetéteket az EU-ban


A készülő európai bankbiztonsági direktíva valóban azt fogja tartalmazni, hogy a bajba jutott bankok helyzetének rendezése során akár a 100 ezer euró feletti nagybetétesek is áldozatvállalásra késztethetők – erősítette meg a múlt héten már elhangzott információt egy mai finn televíziós nyilatkozatban Olli Rehn. Az Európai Bizottság finn származású pénzügyi biztosa a Reuters tudósítása szerint hangsúlyozta, hogy a ciprusi eset egyedülálló volt (először a 100 ezer euró alatti kisbetétesek bevonása is felmerült, majd végül nem emellett döntöttek, de így a nagybetétesek drasztikus áldozatvállalásra kényszerülnek). Rehn tájékoztatása szerint a direktíva azt is szabályozni fogja, hogy egy bajba kerülő bank pénzügyeinek átstrukturálása során, illetve esetleges bázására során (ez történt az egyik, menthetetlen helyzetbe került nagy ciprusi bankkal) mi lehet a befektetők bevonásának sorrendje. Elmondása szerint először a banki részvényesek (tulajdonosok) számíthatnak veszteségekre, aztán a fedezetlen befektetések (pl. kötvényesek), majd végül a betétesek. A pénzügyi biztos azonban még egyszer hangsúlyozta, hogy az Európai Unióban élő 100 ezer eurós betétbiztosítási garancia miatt a veszteségek esetleges jövőbeli hárítása kizárólag a 100 ezer euró feletti betétesekre képzelhető el. portfolio

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk