Tojással dobálták meg a koszovói miniszterelnököt a pristinai parlamentben


Ellenzéki képviselők tojással dobálták meg a koszovói miniszterelnököt a pristinai parlament keddi ülésén – jelentette honlapján a Koha Ditore című koszovói napilap. Isa Mustafát az Önrendelkezés (Vetevendosje) nevű párt honatyái dobálták meg, miközben a Szerbiával kötött legújabb, augusztus 25-i brüsszeli megállapodásokról beszélt. Az ülést az incidenst követően megszakították, három képviselőt pedig elővezettek. Az őszi ülésszakban ez már a második ülés volt, amelyet meg kellett szakítani. Múlt csütörtökön éppen azért szakadt félbe a parlament munkája, mert az ellenzék tiltakozott az ellen, hogy a következő ülésen Mustafa ismertesse a brüsszeli megállapodás részleteit. Az ellenzéki politikusok azért háborodtak fel, mert szerintük a Szerbia és Koszovó közötti megállapodás túl sok jogot biztosít a Koszovóban kisebbségben élő szerbeknek. Isa Mustafa ugyanakkor kedden éppen arról beszélt a képviselőknek, hogy a megállapodás értelmében létrejött szerb önkormányzatok közösségének nem lesz végrehajtói hatalma. Belgrád és Pristina kapcsolata 2008 óta nem rendeződött; Koszovó akkor egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, ám ezt Szerbia azóta sem hajlandó elismerni. A világon több mint száz ország szerint független államnak számít az egykori szerb tartomány, ugyanakkor öt uniós tagállam – Szlovákia, Románia, Görögország, Ciprus és Spanyolország -, valamint Kína és Oroszország szerint sem önálló államról van szó. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk