Visszafordítható a Brexit?


Elméletileg még visszafordítható lehet az Egyesült Királyság kiválási folyamata az Európai Unióból, annak ellenére, hogy a héten megkezdődtek a kilépési tárgyalások – jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Brüsszelben.

Sajtóértekezletén Tusk arról beszélt, hogy többször kérdezték már tőle, szerinte elképzelhető-e olyan forgatókönyv, amelynek értelmében a britek tagjai maradnak az EU-nak, mire mindig azt válaszolta: “Az Európai Unió olyan álmokra épült, amelyek megvalósíthatatlannak látszottak, szóval ki tudja?”

“Mondhatod rám, hogy álmodozó vagyok, de nem én vagyok az egyetlen” – idézte tréfásan az Európai Tanács elnöke John Lennon Imagine című dalát.

Tusk ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az utóbbi hetekben számos külföldi vezető, például az amerikai és a dél-koreai elnök, illetve a japán és a kínai kormányfő is leszögezte, hogy – a Brexit ellenére – továbbra is az EU a legfontosabb partnere az országuknak.

Hozzátette, az Európai Unió alaposan felkészült a kiválási tárgyalásokra, amelyek hivatalosan három nappal ezelőtt kezdődtek meg.

Theresa May brit kormányfő március 29-én jelentette be hivatalosan országa kilépési szándékát. A Lisszaboni Szerződés 50. cikkelye értelmében az uniós tagság megszűnik, ha hatályba lép a kilépési szerződés; megállapodás hiányában két év után megszűnik az uniós tagság, de a kilépésről folytatott tárgyalások konszenzussal meghosszabbíthatók.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk