A nemzeti kisebbségek népszerűsítésére forgatnak filmet Kínában


Kína kisebbségeinek népszerűsítésére mind az 55-ről legalább egy-egy filmet forgatnak a következő év során. A Hszinhua hírügynökség jelentése az állami kisebbségügyi egyesület és a kínai írók egyesületének tájékoztatását idézi, mely szerint a projekt a kisebbségek széleskörű megismertetését, népszerűsítését, a nemzeti egység és harmónia előteremtését szolgálja. A hétvégén bejelentett terv szerint a kisebbségekről nem dokumentumfilmet, hanem játékfilmet forgatnak majd, amelyek készítését a kormány támogatja, ahhoz szakmai segítséget nyújt majd, a finanszírozásban ugyanakkor társadalmi csoportok és vállalatok részesedését is várják. Nyitva áll a lehetőség a részvételre az ország filmes szakemberei, mindenek előtt pedig a magukat kisebbségek közé sorolók előtt – írja a Hszinhua. A kisebbségekről szóló filmek az 1950-es években élték aranykorukat a kelet-ázsiai országban, ezek közül számos alkotás ma is a “nagy klasszikusok” közé számít. Az elmúlt években ugyanakkor alig egy-egy ilyen filmet gyártottak az országban, több, mint 20 kisebbség pedig még sosem szerepelt vásznon. Kínában ma 55 kisebbséget tartanak hivatalosan nyilván, a han kínai többséggel szemben. A kisebbségek aránya a legutóbbi hivatalos 2010-es adatok szerint a teljes lakosság mintegy 8,5 százalékát teszik ki, vagyis 114 millió lakos vallja magát valamelyik csoport tagjának. A legnagyobb számú kisebbségek közé tartozik, és több mint tízmillió tagot számol többek közt a csuangok, a hujok, a mancsuk vagy az ujgurok közössége, miközben kevesebb, mint négyezer képviselője van a tatároknak, a lobáknak és a kaosanoknak. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk