A Szomszédnéni Produkciós Iroda kapja idén a Karinthy-gyűrűt


A Szomszédnéni Produkciós Irodának ítélte idén a Karinthy-gyűrűt a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. és az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). A Magyar Rádió Humorfesztiváljának felfedezettjei július közepén vehetik át a magyar humoristák elismerésére alapított díjat – közölte az MTVA kedden az MTI-vel. A stand-up műfajt képviselő Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs 2001-ben hozták létre a társulatot Erdélyben. Tagjai a Dumaszínháznak, valamint ötletgazdái és szervezői a régió legnagyobb humorrendezvényének, az Erdélyi Humorfesztiválnak. A Szomszédnéni Produkciós Iroda a Kossuth Rádióban hallható Rádiókabaré műsoraiban nyújtott kiemelkedő munkájáért részesült az elismerésben. A 40. alkalommal odaítélt díjat az MTVA tájékoztatása szerint először kapják külhoni humoristák. A Karinthy-gyűrű a magyar humoristák legnagyobb elismerése, amelyet 1975 óta minden évben odaítélnek. Az elismerést olyan kiváló humoristák kapták meg eddig, mint a díj alapítója, Marton Frigyes, Hofi Géza, Markos György és Nádas György párosa, Fábry Sándor, Kern András, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Bödőcs Tibor, illetve Hadházi László. A díjat tavaly Badár Sándor vehette át. A Szomszédnéni Produkciós Iroda két tagjának Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója adja át a díjat júliusban. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk