A vörös szőnyeget már leterítették, kezdődhet az Oscar-gála


Az utolsó simításokat végzik a vasárnapi Oscar-díjátadó előtt Los Angelesben. A vörös szőnyeget már leterítették, és a szavazás is véget ért.

A 274 méter hosszú és 10 méter széles szőnyeg valójában nem piros, hanem burgundi vörös, mert a televízióban így lesz igazán szép piros árnyalata – mondta az APA osztrák hírügynökségnek Lauren Selman, a 89. Oscar-ceremónia egyik producere.

A szőnyeget szerdán terítették le az amúgy rendkívül forgalmas Hollywood Boulevardon. A szőnyeget 1992 óta az American Turf and Carpet nevű cég készíti, Georgia államban gyártják nejlonból, és minden évben új készül belőle.

A gálára idén 744 médium akarta akkreditáltatni magát, de a szigorú szabályok értelmében háromnegyedüket elutasították.

Az amerikai filmakadémia díjátadóját a 25. alkalom, vagyis 1953 óta közvetítik a televízióban, idén a világ több mint kétszáz országában. A sugárzási jog 1976 óta az ABC amerikai csatornáé. Tavaly 34,4 millióan nézték a közvetítést az Egyesült Államokban, ami a harmadik legalacsonyabb nézettség volt a show történetében.

A 3300 férőhelyes Dolby Színház környékét már napokkal ezelőtt lezárták. A biztonsági intézkedéseket idén is szigorúan titokban tartják, a sajtó képviselői nem léphetnek be a biztonsági zónába, a szervezők és munkatársaik pedig nem beszélhetnek az óvintézkedésekről, csak annyit közölhettek, hogy idén a szokásosnál is komolyabban veszik a biztonságot.

A gála előkészületei olajozottan zajlanak, kapkodásnak nyoma sincs. A munkások gondos munkával illesztik össze a szőnyeget és az azt díszítő arany színű Oscar-szobrokat a Dolby színház bejáratánál. Mintegy 270-en serénykednek azon, hogy minden rendben menjen. A vörös szőnyeg mentén felállított tribünön 735 filmrajongó foglalhat helyet.

Az előrejelzések szerint esőre kell számítani a díjátadó napján, de a szervezők erre is gondoltak, idén is rendelkezésre áll egy átlátszó műanyag tető, hogy védje a hírességeket és a vörös szőnyeges bevonulásról tudósító több mint ezer újságírót, technikust, kameramant.

A szavazás már véget ért, az amerikai filmakadémia mintegy 6700 tagjának helyi idő szerint kedd estig kellett visszaküldenie voksait postán vagy interneten. A határidő lejárta után beérkező szavazatokat nem fogadják el.

A voksokat a PricewaterhouseCoopers munkatársai számolják össze, a végeredményt csak a könyvvizsgáló cég két munkatársa ismeri. A 24 kategória győzteseinek nevét boríték rejti, amelyeket egyenesen a vasárnapi gálára visznek.

Idén a Kaliforniai álom a ceremónia legnagyobb esélyese, a musical 14 jelölést kapott. A legjobb rövidfilmek között Deák Kristóf Mindenki című alkotása is versenyben van a legrangosabb hollywoodi elismerésért.

A matematikai modell a Kaliforniai álom győzelmét jósolja

A Kaliforniai álom című musical győzelmét jósolja a vasárnap esti Los Angeles-i 89. Oscar-díjátadó gálán egy matematikai modell.

Az Oscar-modell eredményét szerdán a The Hollywood Reporter publikálta. Ben Zazumer felidézte, hogy hatodik éve közli előrejelzését, amely 21 Oscar-kategóriában jósolja meg egy matematikai modell alapján, hogy ki a lehetséges győztes.

A modell a korábbi díjátadók eredményeitől a kritikusok véleményén át a piaci szereplésig számos tényezővel kalkulál, de mint a szerző jelezte, noha eddig jól teljesített az előrejelzés, sohasem lehet figyelmen kívül hagyni az emberi tényezőt, ami nem ábrázolható egy matematikai képlettel.

A legjobb film kategória győztesének a 14 Oscar-jelölést begyűjtő Kaliforniai álom című musicalt hozta ki a modell. A filmnek nagyobb esélyt (58,9 százalékot) jósolt a győzelemre, mint a mezőny összes többi jelöltjének együttvéve.

Az elemzés viszont emlékeztet arra, hogy közben a hollywoodi színészcéh (SAG) díját elnyerő A számolás joga című film sem hagyható figyelmen kívül, hiszen tavaly például a Spotlight színészgárdája kapta a SAG trófeáját, és később a dráma nyerte az Oscart is. Ugyanakkor a Holdfény és A régi város is fordíthat a versenyen.

Az Amerikai Rendezők Céhének (DGA) díját elnyerő filmrendező később általában megkapja a rendezői Oscart is. A legutóbbi kivétel 2002-ben történt, amikor a DGA a Chicagót rendező Rob Marshallnak adta a díját, de az amerikai filmakadémia végül A zongoristát rendező Roman Polanskit tüntette ki.

A matematikai modell idén a Kaliforniai álom rendezőjét, Damiel Chazelle-t jósolta győztesnek, ami a 14 Oscar-jelölés és a korábban elnyert díjak, köztük a rendezőcéh elismerése fényében nem meglepő.

A színészi kategóriákban A régi város főszereplője, Casey Affleck és a Kaliforniai álom hősnőjét alakító Emma Stone nevét dobta ki a gép. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a Golden Globe-díjat, a BAFTA-díjat és számos kritikuscsoport díját elnyerő Afflecket a SAG díjazottja, Denzel Washington szorítja háttérbe az Oscar-gálán.

Emma Stone-nal szemben Isabelle Huppert (Elle) és Natalie Portman (Jakie) is erős ellenfélnek számít, ám a nagy sikerű musical színésznője magabiztosan vezeti a mezőnyt a modell szerint.

A mellékszereplőknél Mahershala Ali (Holdfény) és Viola Davis (Fences) győzelmét vetíti előre a számítás.

Hajszálnyival több esélyt jósol a modell A régi városnak az eredeti forgatókönyvek mezőnyében, mint a Kaliforniai álomnak. Az adaptált forgatókönyveknél viszont a Holdfény toronymagasan vezeti a listát.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk