Amerikai fesztiválon szerepel a magyar Sherlock Holmes-film


A Los Angeles-i Nemzetközi Családifilm-fesztiválon (International Family Film Festival) szerepel május elején a Sherlock Holmes nevében című magyar ifjúsági mozi – közölték az alkotók pénteken. A Bernáth Zsolt által rendezett filmet húsz másik alkotással együtt vetítik a dráma kategóriában a fesztivál honlapja, a www.iffilmfest.org szerint. A kisvárosi történetben a rejtélyekért, no meg a Sherlock Holmes-történetekért rajongó két fiú (Watson és Holmes), valamint egy kislány (Ica) próbálja megfejteni, mi történik azokkal a gyerekekkel, aki eltűnnek néhány napra, majd álmok, motivációk, mosoly és érdeklődés nélkül kerülnek elő. Ahogy a fiúk belevetik magukat a nyomozásba, borzongató dolgokat tudnak meg: egy szemtanú állítja, hogy egy vicsorgó szörny rabolta el az egyik kisfiút, valaki pedig bejelölte a gyerekek iskolai csoportképein, hogy ki lesz a következő áldozat. A fiúk közben összefutnak Ádler Icával, akinek az édesapja is hasonló esetek ügyében nyomozott évekkel korábban, amíg ő maga is el nem tűnt, mindössze egy titokzatos cirkuszjegyet hagyva maga után: Circus Infractus Somnius, az Összetört Álmok Cirkusza. A cirkuszi szál felderítése még több titkot fed fel, egymás után következnek a kalandok, hogy végül “Sherlock Holmes nevében” megoldják a rejtélyt és megmentsék a város gyermekeit álmaikkal együtt. A filmet az elsőtől az utolsó kockáig Dunaújvárosban rögzítették, ahol az alkotók élnek. A filmet 20 millió forintból, teljesen magántőkéből forgatták. Tavaly januárban mutatták be a mozikban, azóta DVD-n is megjelent. Az alkotók közleménye felidézi, hogy a filmnek nem ez az első külföldi bemutatója, tavaly május végén sikerrel szerepelt Csehországban, majd a romániai The Rooster’s Joy International Festival of Films for Children programjában. Romániában ezen kívül bemutatták a Filmtett fesztiválon a Magyar Filmnapok programban, továbbá nagy sikert aratott a németországi Schlingel nemzetközi gyermek- és ifjúsági filmfesztiválon is. A film bekerült a stockholmi filmfesztivál és a brüsszeli Fantastic Film Festival programjába, valamint forgalmazóra talált Japánban – közölték az alkotók. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk