Az éjszakám a nappalod – itt az új magyar fekete komédia


A Magyar Nemzeti Filmalap 269,5 millió forintos gyártási támogatásával forog hétfőtől augusztus elejéig a Dési András György és Móray Gábor forgatókönyvéből és rendezésében készülő Az éjszakám a nappalod című film Budapesten. A fekete komédia főszereplője egy repülőgépek fekete dobozait szervizelő, alvászavarral küszködő fiatalember. Az egyre furcsább kalandok helyszíne pedig a kétarcú főváros, éjszaka és nappal – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap hétfőn az MTI-vel. A főbb szerepekben Czukor Balázs, Szamosi Zsófia, Scherer Péter, Anger Zsolt és Pálos Hanna lesz látható. A thriller elemekkel vegyített fekete komédia nemcsak éjszaka és nappal, hanem Kelet és Nyugat találkozása is Budapesten, ahol a legkülönbözőbb szubkultúrák alkotnak izgalmas, olykor veszedelmesen robbanékony elegyet – olvasható a közleményben. A pofon, A 639-es baba és a Valaki vacsorára című többszörös díjnyertes rövidfilmeket is jegyző Dési András György és Móray Gábor alkotópárosnak Az éjszakám a nappalod lesz az első játékfilmje, amely a tervek szerint jövő tavasszal kerülhet a mozikba. A digitális trükköket is használó alkotás az Új Budapest Filmstúdió produkciójában készül, producere Kántor László, operatőre Csukás Sándor, látványtervezője Pater Sparrow, zenéjét Zagar és Peter Ogi szerzi. A Filmalap 2011 novembere óta 32 egész estés filmalkotás gyártását támogatta, amelyek közül nyolc pályakezdő rendező első játékfilmje. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk