Fotópályázat Székelyföldről


Székelyföld legszebb arcát mutathatják be a Szeretlek Székelyföld portál pályázatán induló profi és amatőr fotósok, akik legfeljebb hároméves természetfotókkal indulhatnak a versenyen.

Fotópályázat-Székelyföld
Profi és amatőr fotósok egyaránt indulhatnak a Szeretlek Székelyföld portál Csodálatos Székelyföld című természetfotó-pályázatán, melynek célha, hogy “Székelyföld legszebb arcát mutassa meg honfitársainknak és a nagyvilágnak” – nyilatkozta a távirati irodának Pap Zoltán, a portál szerkesztője. Szerzőnként legfeljebb három, 2010. január 1-je után készült digitális székelyföldi természetfotóval lehet november végéig. A szakmai zsűri minden havonta jutalmazza A hónap fotóját, az év végén pedig kihirdetik, kié lett Az év fotója, de közönségszavazást is tartanak a honlapon. Mindkét szavazás győzteseit értékes díjakkal jutalmazzák, a fődíj egy százezer forintos utazási utalvány. A pályázatról bővebben itt olvashat. A tavaly kiírt Székelyföld 2012 című pályázatra 136-an küldtek be 590 fotót, a nyertes fotók megtekinthetőek a portálon. MHO

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk