Hárman kapják meg az idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat


Hárman, Visky András író, drámaíró, Oláh Gyárfás szobrászművész, divattervező és Imre Éva színésznő kapja idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat – közölte vasárnap a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

Az RMDSZ idén 11. alkalommal adja át a legrangosabb erdélyi magyar díjat.

A díjakat a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten adják át.

“Idén és ezentúl a következő években az ünnepi könyvhéten mondunk köszönetet azoknak, akik munkájukkal, alkotásaikkal a magyar kultúrát gazdagítják” – idézte az RMDSZ közleménye Kelemen Hunor szövetségi elnököt.

Közölték, az irodalom kategóriában kitüntetett Visky András író, drámaíró, dramaturg, költő elsősorban új regénye, a Kitelepítés miatt kapja a díjat. “Nem tudok olyan kortárs erdélyi regényről, amely az utóbbi néhány évben egyszerre ennyi olvasót szólított volna meg ilyen rövid idő alatt.” – idézi a közlemény Mărcutiu-Rácz Dóra laudációját. Eszerint Visky András új regénye “úgy beszél az erdélyi történelem legborúsabb eseményeiről, hogy nem hagy minket magunkra a sötéttel”.

Oláh Gyárfás szobrászművész, divattervezőt “összművészként” jellemzik, aki számára egyaránt fontos a divattervezés, a lakberendezés és a szobrászat. “Közös jegyeik a pontos kidolgozás, az átértelmezett hagyományőrzés és a minimalizmus” – idézik Szabó Tekla laudációját.

Az előadóművészet kategóriában kitüntetett Imre Éva színésznőnek az “elementáris művészi hatású szerepalkotásait” emelik ki. Bartha Katalin Ágnes laudációjában rámutat, hogy a kolozsvári színésznő “magától értetődően könnyed, észbontóan vonzó, kortársian személyes, éterien elérhetetlen és félelmetesen, erősen szilárd tud lenni!”.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk