Három magyar filmpremier Karlovy Varyban


Három magyar film is Karlovy Varyban ünnepli premierjét: Horváth Lili első játékfilmje, a Szerdai gyerek és Nemes Gyula Zero című alkotása a júliusi filmfesztivál East of the West versenyprogramjába kapott meghívást, Szabó Mátyás Határ című diplomafilmje pedig a Future Frames elnevezésű új rövidfilm-válogatásban lesz látható. A Szerdai gyerek a felnőtté válással foglalkozik, főhőse az állami gondozásból frissen kikerült 19 éves Maja, a felelőtlen kamaszlány, aki egy négyéves kisfiú anyja. Maja önsorsrontó hajlama ellenére azért harcol, hogy megszerezze fia felügyeleti jogát, hogy a gyerek sorsában a sajátja ne ismétlődjön meg. A film főszereplője Vecsei Kinga, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatója, és további amatőr színészek is láthatók az alkotásban. Mellettük ugyanakkor olyan ismert színészek is feltűnnek, mint Thuróczy Szabolcs, Börcsök Enikő, Lukáts Andor, Nagy Ervin és Dér Denisa. A Filmalap 205 millió forintos gyártási támogatásával magyar-német koprodukcióban készült film operatőre Maly Róbert, zeneszerzője Presser Gábor, producere Fehér Károly, koproducerei Henning Kamm és Pataki Ági – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel. Nemes Gyula magyar-cseh-német koprodukcióban készült Zero című filmje egy méhész története, aki “anarchista terrort” indít a rendszer ellen, hogy megmentse a méheket. A Magyarországon és Burkina Fasóban forgatott 83 perces film operatőre Dobóczi Balázs, írója a rendező és Beregi Tamás. A Zero a Playtime produkciójában készült a cseh Endorfilm, a német 42Film és a magyar Katapult Film koprodukciójában a Filmalap 180 millió forintos gyártási támogatásával, producere Nemes Gyula. Az európai filmpromóciós szervezeteket tömörítő European Film Promotion (EFP) új programja Future Frames címmel mutat be ígéretes pályakezdő tehetségeket Karlovy Varyban. A tíz diploma-, illetve vizsgafilmet felvonultató válogatásba kapott meghívást a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Filmteam koprodukciójában a Filmalap támogatásával készült Határ című alkotás, Szabó Mátyás diplomafilmje. A csehországi fürdővárosban megrendezett filmünnep a Fédération Internationale des Associations de Producteurs de Films (FIAPF) produceri szövetség által úgynevezett A-kategóriával minősített 15 nemzetközi filmfesztivál egyike a berlini, cannes-i, locarnói és velencei seregszemlék mellett. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk