Ismét nyilvánosság előtt Krisztus halotti leple


A Krisztus halotti lepleként ismert ereklyét, a torinói leplet 2015 tavaszán ismét bemutatják a hívőknek – jelentette be szerdán Cesare Nosiglia Torinó érseke. Az észak-olasz város Keresztelő Szent Jánosról elnevezett székesegyházában őrzött ereklyét a hívők negyvenöt napon át láthatják valamikor az áprilisra eső húsvét és augusztus között. A pontos dátumot még nem jelentették be. Azért esett a választás 2015-re, mert Torinó városa két év múlva ünnepli a szalézi szerzetesrendet megalapító Bosco Szent János (1815-1888) születésének kétszázadik évfordulóját. 2015-ben lesz a milánói világkiállítás is, és az Expóra a világ minden részéből érkezők a közeli Torinóba is átlátogathatnának a szent lepelhez – hangoztatta a torinói érsekség. Az ereklyét utoljára 2010-ben mutatták be. Akkor 1,7 millióan zarándokoltak el a krisztusi lepelhez, közöttük XVI. Benedek is. A torinói érsek elmondta, máris meghívták Ferenc pápát az ereklye bemutatására. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk