Ismét plágiummal vádolják Cicciolina exférjét


Már a második plágiumváddal szembesül Franciaországban Jeff Koons, a kortárs művészet egyik legvitatottabb, egyben egyik legjobban fizetett sztárja, akinek a párizsi Pompidou Központban most futó kiállítása az eddigi legátfogóbb retrospektívje Európában és minden idők legtöbb látogatót vonzó tárlata ezen a kiállítóhelyen. Az ötvenkilenc éves amerikai szobrászt legutóbb Jean-Francois Bauret, a januárban elhunyt francia fotóművész özvegye vádolta meg azzal, hogy Naked című, egy fiatal lányt és fiút meztelenül ábrázoló porcelánszobrával a pucér portrék specialistájának számító férje egy korábbi fotóját koppintotta le. Bár az 1988-ra datált alkotás szerepel a katalógusban, a Naked nem szerepel a kiállított művek között, a múzeum közlése szerint azért, mert szállítás közben könnyebben megsérült. Az újabb plágiumváddal alig pár nappal azután álltak elő, hogy a kiállításról eltávolították Koons egy másik művét, a Fait d’hiver című installációt, mivel a Naf-Naf ruhagyár reklámügynöksége szerint a porcelánkompozíció, amelyben egy disznó siet egy hóban fekvő félmeztelen nő segítségére, egy hajdani konfekcióreklám lekoppintása. Jeff Koonst korábban már három alkalommal is feljelentették plágium miatt és két alkalommal el is marasztalták. Alain Seban, a Pompidou Központ elnöke a vádakra reagálva felhívta a figyelmet arra, hogy a másolatnak tartott művek a Banalitás című sorozat részei, amelynek alapelve, hogy a kereskedelemben kapható termékekből vagy a sajtóban megjelent képekből indul ki. “A modern és a kortárs művészet jelentős része az idézés, sőt a kisajátítás koncepcióján alapul” – hangoztatta. A november 26-án megnyílt és 2015. április 27-ig nyitva tartó Koons-kiállítás az első majdnem három hétben több látogatót vonzott a Pompidou Központba, mint bármely más korábbi kiállítás. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk