Koreában vendégszerepelt a kolozsvári magyar színház


Dél-Koreában vendégszerepelt Ingmar Bergman Suttogások és sikolyok című filmjének színházi adaptációjával a Kolozsvári Állami Magyar Színház, az előadást Andrei Serban román rendező állította színpadra tájékoztatta hétfőn az MTI-t az intézmény.

Május 2. és 5. között Szöulban, a Koreai Nemzeti Színházban szerepelt a romániai magyar társulat, amely már több országban játszotta ezt az előadást: 2012 szeptemberében részt vett a Pilseni Nemzetközi Színházi Fesztiválon, 2012 júniusában Budapesten a Vígszínházban vendégszerepelt, 2011 szeptemberében pedig a Belgrádi Nemzetközi Színházi Fesztivál versenyprogramjának részeként játszotta a társulat. A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata másodszor vendégszerepelt Szöulban, miután 2011 májusában a III. Richárd című előadást mutatta be Dél-Koreában. Tompa Gábor rendezését az LG Arts Centerben tartott három előadáson akkor mintegy 2500 néző látta olvasható a színház közleményében. Ezúttal az 1950-ben alapított Koreai Nemzeti Színház látta vendégül a romániai magyar társulatot. Többek között Andrei Serban és Tompa Gábor, a színház igazgató-főrendezője is részt vett a helyi sajtóval való találkozón. Tompa elmondta, hogy a színház számára nagy öröm és megtiszteltetés két év alatt másodszor vendégszerepelni Dél-Korea fővárosában, ahol kivételesen értő és érzékeny közönséggel találkozhatott a kolozsvári társulat. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk