Kusturica átírja a történelmet az I. világháborúról készülő dokumentumfilmjében


Emir Kusturica szerb rendező dokumentumfilmet forgat az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára. Belgrádi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Gavrilo Princip szerb diák, aki Szarajevóban lelőtte Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörököst és feleségét, nem vétkes a nagy háború kitörésében. “Olyan filmet fogok forgatni, amely a történelmi tényeken keresztül bemutatja az igazságot, szemben azokkal, akik meghamisítják azt” – fejtette ki a Blic című belgrádi lapnak a cannes-i Arany Pálmával is kitüntetett rendező.

Az I. világháborúval foglalkozó, Belgrádban megszervezett nemzetközi történészbizottság, amely a szerben kívül angol és orosz szakértőkből áll, össze fog ülni a Kusturica építette észak-boszniai Andricgradban, és megvitatja a világháború kitörésének előzményeit. Kusturica szerint filmje be fogja mutatni, hogy nem a fiatal szarajevói ügynök, Gavrilo Princip követte el a legnagyobb bűnt a gyilkossággal. Vezető történészek véleményét fogja ütköztetni a filmben és bebizonyítja, hogy a háború nem június 28-án a szarajevói gyilkossággal kezdődött, hanem 1914. július 27-én, a szerb naptár szerint Szent Vid napján, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia egyik katonája átlőtt a Száva folyón és megölt egy szerb katonát – magyarázta Kusturica.
A Visegrad mellett épített Andricgradban jövőre a filmbemutatón kívül nemzetközi szakértői konferenciát, könyvbemutatókat szerveznek a világháború témakörében – tette hozzá Kusturica. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk