Marosvásárhelyen tartják 2014-ben a román színházi szakma díjátadó gáláját


Marosvásárhelyen szervezik meg 2014-ben a Román Színházi Szövetség (UNITER) évente megtartott ünnepi gálaműsorát, amelyen díjazzák az előző évad legjobb romániai előadását, a legjobbnak ítélt színészeket, rendezőket és egyéb színházi szakembereket. A román közszolgálati televízió által közvetített esemény házigazdája a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház lesz április 28-án, társszervezője a Maros megyei önkormányzat – közölte pénteken Gáspárik Attila, a színház vezérigazgatója az MTI-vel. Az UNITER-gála helyszíne az idén a századik évfordulóját ünneplő marosvásárhelyi Kultúrpalota lesz. Gáspárik felidézte, hogy idén tavasszal a gálaműsort – amelyet szinte mindig Bukarestben tartottak – Iasiban szervezték meg, és javasolta az UNITER-nek, hogy teremtsenek hagyományt a más romániai városokba való költözésből. Azzal érvelt, hogy így a gála nemcsak egy esemény lesz a sok közül Bukarestben, hanem nagyobb figyelmet kap azáltal, hogy az illető város arra az időszakra a színház fővárosává válik. Az UNITER elfogadta az érvét, így több város is megpályázta a rendezési jogot, amelyet végül Marosvásárhely nyert meg – mondta. Hozzátette: a marosvásárhelyi színháznak az utóbbi években elért szakmai eredményei és a nézőszám-növekedés is predesztinálta az intézményt arra, hogy otthont adjon az UNITER-gálának, amelyen jelen lesz a romániai színházi szakma és számos külföldi vendég, valamint a román királyi család tagjai. Gáspárik szerint az UNITER-gála jó alkalom arra is, hogy jobban bekerüljön a köztudatba a szecessziós stílusban épült és nemrég önkormányzati támogatásból felújított marosvásárhelyi Kultúrpalota, amely Románia és a térség egyik legszebb közművelődési létesítménye. Hozzátette: a gála egy háromórás televíziós műsor, de erre az alkalomra egy minifesztivált is terveznek, így az ünnepség a gála előtt két nappal már elkezdődik. Gáspárik a tervezett programból kiemelte, hogy a legjobb előadás díjra felterjesztett három produkciót is bemutatják az erdélyi városban. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk