Meghalt Martin Landau


Elhunyt Martin Landau. Az Oscar-díjas amerikai színész 89 éves volt.

Sajtósának vasárnapi tájékoztatása szerint a művészt előző nap érte a halál egy Los Angeles-i kórházban, ahová csak rövid időre kellett bevonulnia, azonban váratlanul komplikációk léptek fel nála.

Martin Landau 1928. június 20-án született New York Brooklyn nevű kerületében, és színészpályafutása előtt a New York Daily News rajzolója volt.

Később a híres Actors Studio hallgatója lett – jó barátja volt James Dean, osztálytársa Steve McQueen. 1957-ben debütált a Broadwayn, filmes karrierjének első fontos állomása pedig két évvel később Alfred Hitchcock Észak-Északnyugat című alkotása volt. Később televíziós szerepeket is vállalt, nagy népszerűsége volt a Mission: Impossible című sorozatnak, amelyben az álcázás mesterét játszotta. 1968-ban Golden Globe-díjat kapott érte.

A Tucker, az autóbolond című 1988-as filmben Jeff Bridges oldalán nyújtott alakításáért szintén Golden Globe-díjat nyert és Oscar-díjra jelölték a legjobb férfi mellékszereplők között. Ugyanebben a kategóriában egy évvel később is esélyes volt az amerikai filmakadémia díjára Woody Allen Bűnök és vétkek című filmje révén. Hosszú – hullámvölgyektől sem mentes – pályafutását Tim Burton 1994-es filmjében, az Ed Woodban nyújtott alakításával koronázta meg: Lugosi Béla szerepéért végül megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscart és előtte bezsebelte a színészcéh elismerését, valamint a Golden Globe-díjat.

Mestere, Lee Strasberg bátorítására maga is tanított, tanítványai között volt Jack Nicholson és Anjelica Huston. Haláláig ő volt a vezetője az Actors Studio hollywoodi tagozatának.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk