Miskolcra utazott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata


Április 6-8. között Miskolcon és Szatmárnémetiben vendégszerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Miskolcon a Határtalan Napok keretében, Szatmárnémetiben az Északi Színház Harag György Társulatának vendégeként lépnek fel a marosvásárhelyi művészek, akik pénteken délelőtt indultak útnak.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a több hazai és magyarországi fesztiválon díjazott Bányavirág című előadásával, a Gáspárik Attila által előadott Lilike medika leveleiből című felolvasószínpadi produkciójával, valamint a Kisvárdai Fesztiválon rendezői és alakításdíjat nyert A makrancos hölgy avagy a hárpia megzabolázása című Shakespeare-vígjátékkal mutatkozik be a miskolci közönségnek. Marosvásárhelyi irodalom is szerepel a Határtalan Napok műsorán: a Látó szépirodalmi folyóirat Irodalmi Színpad című eseményén a kiadvány szerkesztői, szerzői vesznek részt beszélgetésen. A határon túli magyar színházak közül a Kassai Thália Színház és a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház lesz még jelen a miskolci Határtalan Napokon. Szatmárnémetiben április 8-án lépnek fel a marosvásárhelyiek. Új Magyar Szó | Fotó: Tompa Miklós Társulat Mnsz (Facebook)

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk