Nemzeti kulturális intézményi koncepció készül


A kulturális rendszerváltás betetőzéseként az ágazat nemzeti intézményi koncepció kidolgozását kezdi el – mondta Halász János kultúráért felelős államtitkár kedden a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács (NEÉT) keddi budapesti ülésén. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Kultúráért Felelős Államtitkársága kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a NEÉT ülésén, amelyen a nemzeti intézményi koncepció ügye mellett a társasági adókedvezmények igénybevételének felülvizsgálatáról is szó volt, Halász János mellett Hammerstein Judit helyettes államtitkár szintén jelen volt. A közlemény szerint a tanácskozást megnyitó beszédében Halász János elmondta: a kulturális élet ezen a területén is a folytatás és az együttműködés a szándéka, ennek érdekében rendszeresen konzultálni kíván a szakmai szervezetek, az országos érdekképviseleti szervezetetek, a fenntartók és az előadóművészeti felsőoktatás delegáltjaiból álló testülettel. A NEÉT ülésének napirendi pontjai között szerepelt az előadóművészeti törvény módosításához érkezett javaslatok köre, az előadó-művészeti bizottságoknak a 2014-es nemzeti és kiemelt minősítésre vonatkozó véleménye, valamint a tervezett előadóművészeti életjáradék kérdése. A társasági adókedvezménnyel kapcsolatos tapasztalatokról szólva a kultúráért felelős államtitkár jelezte: kivizsgálást tart szükségesnek egyes kiugróan nagy összegű szervezetek esetében. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk