Öt külföldi magyar intézet vezetésére írt ki pályázatot a Balassi Intézet


Öt külföldi város – Újdelhi, Párizs, Pozsony, Prága és Varsó – magyar intézetének vezetésére írtak ki pályázatot, mivel az eddigi vezetők megbízatása április 15-tel lejár – közölte a Balassi Intézet kedden az MTI-vel. A jelenlegi igazgatók mindegyike kitöltötte megbízatási idejét, valamint a lehetséges plusz egy éves hosszabbítást is. Ezután a jogszabály alapján ki kell írni egy új pályázatot, amelyen a jelenlegi vezetők is indulhatnak. A munkakör legkorábban 2015. szeptember 1-től tölthető be, 3 évre szól, és 1 évvel meghosszabbítható. A pályázatokat február 28-ig várják, az eredmény június 30-ig megszületik. Az igazgató feladata a Balassi Intézet főigazgatójának irányítása mellett a fogadó ország és Magyarország közötti kulturális, oktatási és tudományos együttműködések bővítése, kulturális szakdiplomáciai és protokolláris tevékenységével értékorientált országkép kialakítása – írják a közleményben. A munkakör betöltéséhez többek között elengedhetetlen a fogadó ország nyelvének – Újdelhiben az angol nyelvnek -, kultúrájának magas szintű ismerete, a helyi művészeti, tudományos és kulturális életben való kapcsolatrendszer, valamint legalább 3 éves vezetői tapasztalat – olvasható a pályázati kiírásokban (www.balassiintezet.hu). 2011 tavaszán nyolc külföldi magyar intézet élére neveztek ki új igazgatókat, közülük Újdelhiben Kovács Tibor, Párizsban Ablonczy Balázs, Pozsonyban Kollai István, Prágában Kiss Szemán Róbert, Varsóban Tischler János és Szófiában Doncsev Toso ki is töltötte a négyéves megbízatást. A Stuttgarti Magyar Intézet élén a 2011-ben kinevezett Ódor Lászlót 2014 januárjában Szalay Tamás váltotta, a New York-i Magyar Kulturális Központot Fülemile Ágnes után ma Romsics Gergely vezeti. A berlini Collegium Hungaricum vezetője Can Togay János filmrendező, forgatókönyvíró hét év után távozott posztjáról és – ugyan elnyerte a Balassi Intézet isztambuli intézetének igazgatói állását -, mégis a Berlin melletti Potsdam filmművészeti egyetemén folytatja pályafutását. A szófiai, a berlini és isztambuli intézetek igazgatói posztjának betöltésére meghívásos kinevezési eljárás indult, a kiválasztási folyamat hamarosan lezárul és kinevezik az új igazgatókat – közölte a Balassi Intézet az MTI kérdésére. Szintén idén jár le két, 2011 szeptemberétől négy évre kinevezett igazgató, Molnár Antal (Római Magyar Akadémia) és Baranyi András (Moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központ) megbízatása. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk