Több mint harminc országban forgalmazzák az Arany Medve-díjas iráni filmet


Több mint harminc országban forgalmazzák a 65. Berlini Filmfesztiválon Arany Medve-díjat nyert Dzsafar Panahi iráni ellenzéki filmrendező Taxi című filmjét – közölte az AFP francia hírügynökséggel a forgalmazó vállalat. Panahi – akit az iráni hatóságok az idén sem engedtek el a fesztiválra, mint 2010 óta minden évben – nemcsak a rendezője, hanem a főszereplője is a filmnek, amatőr taxisként járja Teherán utcáit, és utasaival beszélgetve bemutatja az iráni társadalom számos rétegét és feszítő gondját. A Berlinalén a legjobb filmnek járó Arany Medve-díjjal jutalmazott Taxit mintegy húsz európai országban, Oroszországban és Törökországban is vetítik – közölte a filmet forgalmazó Celluloid Dreams. Európán kívül a film Ázsiában – Tajvanon, Hongkongban -, valamint Latin-Amerikában – Brazíliában és Kolumbiában – látható. Egy közel-keleti cég is megvásárolta a forgalmazás jogát. Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal még folynak a tárgyalások a forgalmazásról. Panahi vasárnap örömét fejezte ki a díj miatt maga és az iráni filmművészet nevében, de sajnálkozásának adott hangot, amiért honfitársai nem láthatják az alkotást, mert a filmet Iránban betiltották. Dzsafar Panahi 2010-ben a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a nemzetközi zsűri tagja lett volna, de az ellene indított eljárás miatt nem tudott eleget tenni a felkérésnek, és azóta sem hagyhatja el hazáját. Őrizetbe is vették, amiért részt vett Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnök 2009 júniusi vitatott újraválasztása elleni tüntetéseken. Filmjei viszont rendszeresen szerepelnek a legrangosabb fesztiválokon, és a Parde (Zárt függöny) című alkotása 2013-ban elnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó Ezüst Medvét a Berlinalén. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk