Új állandó kiállítással bővült a szentendrei skanzen


Kocsik és szekerek címmel új, interaktív állandó kiállítás látható péntektől a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum egyik pajtájában. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával zajló felújítási program keretében a múzeum birtokában lévő, korábban rossz állapotú kocsik és szekerek közül most húsz újjászületve mutatkozhat be a közönségnek – mondta Kecskés Noémi, az intézmény sajtóreferense. A Kisalföld tájegység egyik pajtájában megnyíló új állandó tárlatra könnyű odatalálni, hiszen az épület tetejét egy kocsi díszíti. A meghökkentő megoldások az épület belsejében is folytatódnak, ahol a pajta mennyezetére függesztett szekér segít tanulmányozni a jármű pontos felépítését alulnézetből. Az interaktív tárlat középpontjában a Kocs településen kifejlesztett és onnan európai hódító útjára induló hagyományos közlekedési eszköz áll. A kiállítás áttekintést ad a kocsi fejlődéstörténetéről, és játékosan, változatos eszközökkel ismerteti meg a látogatókat egyebek mellett a hagyományos közlekedés kulturális jellemzőivel. Az érdeklődők a szekerek és kocsik mellett érintőképernyők és QR kódok segítségével kaphatnak választ a kocsi és a szekér közötti alapvető különbségre, arra, hogy milyen mesteremberekre volt szükség egy-egy jármű elkészítéséhez és milyen a szekér, ha rakoncátlan. A pajta falain fotók mutatják be a ló, a szamár és a szarvasmarha betanításának és befogásának eszközeit, de bemutatkoznak a járműveket készítő iparosok, a “kerekesek”, a kovácsok is. A járművek időről időre cserélődnek, és az évek során a hagyományos paraszti szekerek mellett helyet kapnak a halottas, a lőcsös és postakocsik, de felbukkannak a polgári és az úri közlekedés járművei éppúgy, mint a modernizáció eredményeként készített gumikerekes, modern alvázra épített kocsik. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk